2010. december 1., szerda

hosszabbítás

Szóval akkor hivatalosan is: meghosszabbítottam a játékot december végéig. Nem kell mindenkit megtalálni, aki a legtöbbet felismeri, az a nyertes.
Kis segítség: ne csak színészeket keressetek, illetve ne csak híres embereket. :)

2010. november 29., hétfő

Pinkhell kiállítás

A Magyar Képregény Akadémia PINKHELL címmel kiállítást rendez a Bartók 32 Galériában (1111 Bp., Bartók Béla út 32.), a megnyitó időpontja 2010. december 14., 18 óra. A kiállítást megnyitja Lévai Balázs televíziós szerkesztő-rendező.

Egyébként hamarosan megjelenik a Pinkhell (a Magyar Képregény Akadémia hivatalos lapja) hetedik száma is, a tartalomról itt olvashattok.

2010. november 28., vasárnap

közeleg a november 30.

- ami elméletben a referencia-kereső játék határideje. Mivel eddig nem nagyon érkezett megfejtés, kérdezem, hogy szeretnétek-e hosszabbítást, vagy hagyjuk a csudába? :)

2010. november 18., csütörtök

1. fejezet, 1-3. oldal!

Vééégre! :) A varázslatot mégis mindenki mögé tettem, jó lesz most így, nem tetszett előttük. Nemtom. Azt mondom most legyen így, aztán lesz majd valami, egyszer csak megálmodom.

2010. november 13., szombat

Virginia naplója

Virginia naplója félelemről, álmokról, önmegvalósításról. Egyelőre négy fejezet van - nagyon várom a folytatást.

2010. november 11., csütörtök

játék! :)

A mese folyamán addig nyaggattuk a mesélőnket azzal, hogy hogyan néz ki egy-egy szereplő, amíg képet nem keresett róluk. Amikor én lerajzoltam a karaktereket, ezeket a fotókat vettem alapul, mert a rajzok lényegében nekünk készültek, kedvtelésből. Csakhogy a képregényben ez így nem fog működni, néhány szereplő arcán változtatnom kell.

Azt gondoltam, ha van kedvetek, megpróbálhatnátok kitalálni, melyik szereplőnek ki volt az eredetije, mielőtt megváltoztatom őket (pontosabban, csak a Vízválasztósakat fogom ugyebár, a Steamline karakterekhez nem nyúlok). Vannak egészen könnyűek, vannak nehezebbek, és van becsapós is. :)
A személyek a következők lennének: Marco atya, Pjotr, Dante, Jared, fon Amber, Laurie, Neelo, Uther, Kabbon, és a Baist. (Cleo, Mona, Romeo, Lora és Kathleen arca vagy annyit változott az eredeti kiindulási ponthoz képest, vagy nem is volt hozzájuk referencia, így hozzájuk nem érdemes keresni.)
A határidő legyen mondjuk november 30. Aki a legtöbbet kitalálja, kap egy A3-as printet abból a triptichonból, amelyiket szeretné.

2010. november 9., kedd

His face all red

Scott McCloud ajánlotta (na nem nekem személyesen, hanem Twitteren :) - megnéztem és beleszerettem Emily Carroll "His face all red" képregényébe. Nem hosszú, de érdemes megnézni. Izgalmas történet, izgalmas grafika!
És ez Emily blogja, ha netán valakinek nagyon megtetszett a His face.

2010. november 5., péntek

a halogatásról

Hát szóval... Suppal a halogatásról beszélgetünk. Nagyon érdekes ez, hogy az ember összegyűjt egy csomó segédanyagot, aztán próbál belőle okosodni, aztán egy idő után már egy vonalat sem húz anélkül, hogy ne nézné meg, mások hogyan csinálják - ami nem baj feltétlenül, nem kell a spanyolviaszt újra és újra feltalálni. De az már igen, hogy miután megnézte az a bizonyos ember - na jó, az a bizonyos én :) - szóval miután mindent megnézegettem, úgy érzem magam, mint aki jól végezte dolgát, és megcsináltam volna a melót. Holott, ugye, a nulladik lépést tettem csak meg...
Aztán, van ez a "jaj, csak előbb még, igen de előtte, de még azt meg kell, de hátravan a", amivel kapcsolatban nagy kedvencem John Kelly "Procrastination" című animációja. Például, ezt a bejegyzést október 28-án kezdtem írni. Ezen kívül van még vagy négy elkezdett másik és ígértem egy játékot, amire többen rákérdeztetek. Ráadásul mindezek persze nem magáról a képregényről szólnak, á nem. Csak eljátszogatok, mert nem tudom, hogyan lépjek tovább (igen, a nyavalyás mágia) és így sikerül becsapni magam, mintha csinálnék is valamit.
Ehh.
Viszont rajtakaptam magam legalább, és le is írtam, hogy nyoma maradjon... talán így könnyebb lesz abbahagyni ezt a fránya halogatást.

2010. október 19., kedd

varázslat - 3. felvonás

(Van a bejegyzésben néhány spoiler!)
Próbálom rendbe tenni, végül is mi legyen a varázslattal, mert amíg ez nincs rendben, nem igazán tudok illetve szeretnék továbbmenni. Ez egy nagyon bonyolult bejegyzésnek indult, mert nagyon bonyolult volt, amit elkezdtem felépíteni, de aztán rájöttem, hogy rossz nyomon járok, túlbonyolítom az amúgy sem egyszerűt. Mert van nekünk a történetben varázslónk, olyan varázslónk, aki az ellenfélhez tartozik (másfajta gondolkodás, másmilyen mágia), démonunk, bukott angyalunk, és van simán angyalunk is. Mindezek létrehoznak segítő, semleges és ártó varázslatokat, aztán olyan varázslatokat, amik nem sikerülnek és olyanokat, amiket az ellenfél észrevesz és kivéd, ám látszania kell, hogy ki varázsol kire, és mindez több személy egyidejű mágiája esetén is legalább valamennyire átlátható kell legyen. Határ a csillagos ég, mennyi mindent akarnék még belezsúfolni a grafikába...
Csakhogy ennyire nem vagyok okos. Plusz olvasóként lehet, hogy a hajam tépném már feleennyitől is. Tehát egyszerűsíteni kell.
Összevontam a kör és a füst verziókat, ettől lett egy határozottság, de talán nem annyira merev. Így lesz egy azonos alap, ami összefogja a varázslatok látványát. Ki varázsol kire? Az varázsol, aki mögött van a karika és arra, aki előtt van a karika (a varázslat "befedi a célszemélyt"). Az egyforma mintázatú varázslatok tartoznak egybe. Ha helyszínre varázsolnak, akkor nincs "érkezési" karika. A minták főként a karikák köré összpontosulnak, így ha van is interferencia, nem folynak egymásba a minták annyira, hogy ne lehessen kivenni, ki kivel van. (Remélem.) A segítő-ártó varázslat nem lesz külön feltüntetve. Mindenképpen szavakkal vagy képileg jelzem úgyis, hogy mi történik, abból meg ki fog derülni. A rontott vagy elhárított varázslatra még nincs ötletem... Talán "összetöröm" a varázslatkört, vagy ilyesmi: rontásnál a varázsolóét, hárításnál azét, akire varázsolnak.
Elhagytam a szecessziós mintákat, viszont beépítettem a fraktált: a főszereplőink, a varázslók fraktálosan fognak varázsolni. Ők vannak a központban, ők varázsolnak a legtöbbet, a fraktálokat szeretem a legjobban ebből a szempontból. A fraktáljuk lehet különböző, így valamennyire a személyiségükre is tudok utalni talán. Igen, a fraktálok nem csúnyák. Csakhogy ez a különbözőség valójában nem a varázslatra magára utal, hanem a mágia különbözőségére - egy kicsit értékítélet is persze, de ennyi elfogultságot úgy döntöttem, bevállalok. Egész jól fogok aludni tőle. :) Ráadásul a füst szerintem kicsit rombolja a azt a tiszta csipkeszépséget, amit egy fraktál magában adna.
A másik embercsapat a hagyományok szerint erősen kötődik a pókhálókhoz - a jelen történetben ez rendben is van. A démonok repedések lesznek és nyugtalanító foltok. Az angyalok fénypontok lesznek a füstben. Kicsit klisés, de ez van. Majd ha lesz jobb ötletem, akkor cserélek. Örülni fogok erősen, amikor eljutok odáig, hogy megjelennek.
Problémám a bukott angyalokkal van jelenleg. Van egy nekünk, a történet elejétől szinte, akihez úgy menne a "natúr" füst, ahogy mondjuk fetasajthoz a paradicsom. De mit kezdjek azzal a szakajtónyival, akik majd később jelennek meg?! Mindegy, az a sztori utolsó harmadában lesz, addig időm, mint a tenger, kitalálni valamit.
Szerintetek ez így milyen? Tisztában vagyok vele, hogy minden igényt nem elégít ki, de még így is bonyolultnak érzem.
Az egyszerűség kedvéért ugyanazon a "körön" mutatom mindet, de persze a füst változatosabb lesz.


2010. október 16., szombat

Hungarocomix & Animekarácsony, kiállítás és vásár

Tikos Petitől kaptam a hírt, amit most én is megosztok:

2010. december 18-án 10 órától 18 óráig tarják a Hungarocomix & Animekarácsony, kiállítás és vásár nevű rendezvényt (ami korábban a képregénykiállítás és vásár nevet viselte). A helyszín a Millenáris lesz (Kis Rókus u. 16–20. 1024).

2010. október 14., csütörtök

Armadai triptichon

Szám szerint ez a negyedik triptichon és egyben az utolsó kép (de most már tényleg!), amit a Steamline meséhez rajzoltam - rekord sebességgel, négy nap alatt. A mesét befejeztük, és hála a mesélő és a többi játékos türelmének, ezt olyan lassan tettük, hogy még én is megnyugodva tudtam elengedni a sztorit és az imádott jk-kat és njk-kat.


a Baist: Fennisből (azaz Velencéből) érkezett egy viharhajó kapitányaként, az események szerencsétlen láncolatában holtpolgárrá (vámpírrá) lett, kb azóta nem használja a valódi nevét. Sorsát méltósággal és nemes eleganciával viseli.
Uther Doul: a mese bevallottan China Miéville Armada című könyvének világára épült, és ez a szereplő is átkerült - amit én puszta véletlenségből tudok, mivel nem olvastam a könyvet. Nálunk laza, jó humorú és veszélyes harcos, meglepő szenvedéllyel a régiségek iránt. :)
Kabbon Mortel: belül vérbeli kalóz, mocskos szájú és semmitől sem riad vissza - kívülről úriember (noha modora kissé sikamlós), udvarias és előzékeny, ugyanakkor persze keménykezű vezető és a kémhálózat feje.
Ők Armada, a hajókból összekötött különös kalózváros megálmodói, és titkos vagy nem is annyira titkos urai és parancsolói.

A háttérben a hármas spirál triskelion görögül, triskele a keltáknál, trinacria Szicíliában. Koreában hasonló jel ismert sam tageuk, Japánban tomoe néven. Számos jelentése van, például a születés-halál-újjászületés hármas ciklusa, test-lélek-szellem, a fogyó-hízó-telehold, a kelta kozmonológia erői: föld-tenger-ég. Folyamatos mozgást jelképez az időben, teljessége kifejezi a tökéletességet és a harmóniát. Jelen esetben én a három különböző attitűdű férfi (herceg-harcos-martalóc) szövetsége miatt használtam fel.

2010. október 10., vasárnap

Shatter triptichon

Elkészült rohamtempóban a harmadik triptichon, a shatter. Technikai okokból sietnem kell velük, és most kicsit fáradt vagyok, pedig még az armadai hátra van.

Naptár, pontosabban agenda készül belőlük játékosi használatra. Jövőre a Vízválasztó szereplőiről tervezünk készíteni egyet - ami ha érdekel titeket, szóljatok, előrendelést felveszünk. Lehet a blogban kommentet hagyni, vagy írjatok e-mailt.


Bal oldalon Laurie Hervitt "Fiend" fon Amber látható, a legcsinosabb ifjú cápa egész Shatteriában. ;) Középen Lasseido fon Amber, aki meglepő és erős hasonlóságot mutat Marco atyával, és ez nem a véletlen műve. Jobb oldalon pedig Penelope (Neelo) "Khinna" fon Amber.
A két szélső szereplő ikrek, fogadott unokaöccse és unokahúga a középső figurának. Bonyolult, de van benne rendszer :)

2010. október 7., csütörtök

work in progress

Az előző bejegyzés óta nehéz volt újra elkezdenem rajzolni. De kicsi furfanggal rávettek, amit ezúton is köszönök. Így most befejezésként a Steamline meséhez még két triptichon készül, kb a főbb mellékszereplőkkel. Itt van egy közülük, Laurie. Egyelőre csak fekete-fehér változatban létezik, ám ez nem sokáig marad így.

2010. szeptember 28., kedd

Max

Nem akarok hírportált játszani, de muszáj írnom pár sort róla, mivel nagyon szomorú vagyok miatta.
Hétfő este autóbalesetben meghalt Max (Zsilvölgyi Csaba). Fantasy-rajzolós indíttatásom hőse volt, később személyesen is megismertem, dolgoztunk és játszottunk is együtt. Ha jobban utánaszámolok, több mint tíz éve barátok voltunk, noha az utóbbi időben nem találkoztunk túl gyakran. A mozdulatai, jellemző szófordulatai bennem élnek és eztán is fognak - felfoghatatlan és nagyon fáj, hogy élőben már sosem láthatom-hallhatom őket...

2010. szeptember 25., szombat

Mona és Pjotr

- a háttérben pedig egy fontos mellékszereplő, a Bukott.
Ezt még szintén nem mutattam itt, habár a színes verziója szerepel máshol - csak hogy a régebbi rajzok is felkerüljenek. Személyes kedvencem a kávé illatfelhője.


2010. szeptember 23., csütörtök

marionettbábok mozgatása

Már talán említettem, hogy szeretek tisztában lenni a háttérinformációkkal, amikor valamit csinálok. Mona bábművész, én meg emiatt marionettek mozgatásához kerestem referenciákat. Így találtam többek közt erre a kettőre. Sajnos rövidek, de nagyon izgalmasak!
Az első inkább a mozgatás technikai részét mutatja be - nem tudom emlékeztek-e a vásárokban kapható struccokra, a kereszt alakú kontrollokkal? Na, azokat lehet elfelejteni :) - habár ugyanettől az Emily DeColától több film is elérhető, az egyikben például egy sálból készült bábot mozgat egy ilyen teljesen egyszerű, kereszt formájú kontrollal, nagyon kecsesen.
A második pedig ugyanannál a bábnál a mozgásra magára koncentrál. Az is izgalmas, ahogy ez a báb felépül, a lábait például egy esernyő váza helyettesíti.





2010. szeptember 20., hétfő

Havasvárak triptichon - a srácok

Hogy befejeztem ezt a képet, Csillnek köszönöm. Nem tudtam, mit csináljak a srácokkal, mit adjak rájuk, hova tegyem a kezüket, nyűglődtem, küszködtem, ott tartottam, hogy hagyom az egészet a csudába... de aztán megtudtam véletlenül, hogy ő direkt ennek a képnek tart fönn egy helyet a falon. Hogy várja.
Köszönet tehát neked, Tündér. Egyedül a te verziódon kacsint Dante.


EDIT: hiánypótlás...
A bal oldali fazon a nagy arcú, dögös, vidám Dante, aki az entrópia területén és a szellemvilágban "érdekelt". A Vízválasztó történetében megjelenik már, de igazából a Steamline-ban vált központi szereplővé.
A középső Jared Khem, az elme-terek mérnök, az utolsó úriember az északi féltekén. :) Mindig kedves, jó modorú és visszafogott, valóban nem is értem, hogyan vehették rá a többiek, hogy pózoljon a képen ;) Talán mert valójában kifogástalan a humorérzéke is.
A jobb oldali srác pedig Pjotr Ivanovics Novikov, a szívem-egyik-csücske Medve. A Vízválasztó elejétől fontos szereplő, anyag-erők szférákban otthonos, kiugrott zsoldos-mesterlövész és ékszerész.

2010. szeptember 17., péntek

Blossza

Van ahol friss, van ahol mély, remek képi megoldásai vannak de nem túlrajzolt, magyar tehát nem kell megfeszülnöm, hogy értsem az angol szóvicceket, egyébként tök vicces, és mire rátalálok, vége van. Mi az? A Blossza az.

2010. szeptember 14., kedd

varázslat - (első?) összegzés

Először is nagyon köszönöm az eddigi kommenteket! Rendkívül hasznosak, olyan meglátásokkal, amik nekem eszembe sem jutottak, mint szempont, pedig teljesen helyénvalóak.
Azt gondoltam, összeírom az egyes verziók melletti érveket.

ecsetes: lll szavazat
+ nem nyomja el a rajzokat-történetet; alkalmas negatív érzetű varázslatokhoz is
- túl légies a képi világhoz

fraktálos ( az erősebb fraktálminta kiesett teljesen): lll szavazat
+ jól néz ki és szeretjük :)
- a szürke tónus általános képregénydivat; túl légies a képi világhoz; ha sokan varázsolnak, nem lesz egyértelmű ki mit csinál (keverednek a minták); elnyomja a kép többi elemét; nem lehet tudni, hogy a varázslat pozitív vagy negatív

szecessziós: ll szavazat
+ jobban illik a rajzok stílusához; információ közlésére a legalkalmasabb
- elnyomja a kép többi elemét; nem lehet tudni, hogy a varázslat pozitív vagy negatív

Jól látszik, hogy bár a fraktálos ugyanannyi szavazatot kapott, mint az ecsetes, az érvek-ellenérvek össztüzében nem áll túl jól, szegény. Egyszerűen bár gyönyörű, ebben a jelenlegi formájában nem tartom kivitelezhetőnek, egyre inkább nem.
A szecessziós ebben a formájában megint csak nem, tekintve hogy ha egyesével rajzolgatok meg minden körgyűrűt, és szeretném, hogy ha már minták, akkor egyedi mintázatot kapjon minden szereplő mágiája, plusz érződjön belőle a pozitív-negatív jelleg, akkor az már most tisztán látszik, hogy annyi meló, hogy... jaj. Nem arról van szó, hogy nem akarom beletenni azt a kétszázezer vonalat (de, de, erről van szó! :D ) hanem hogy még a következő életemben is ezt a képregényt fogom rajzolni.
Az ecsetes verzió gyenge kezdés után egész szépen feltornázta magát az élvonalba, mivel ügyesen menedzseli a gyakorlati problémákat. Vele az a baj, hogy amolyan se hús, se halnak látjátok, kicsit jellegtelen, valamint jogos érv, hogy kevésbé illik a képregény stílusához. Tény, hogy a varázslat másmilyen, ettől a világtól eltérő dolog, így akár lehet homlokegyenest más a felfogása, mint az egész képregénynek, csakhogy ha nem néz ki jól és nem alkot a szemnek kellemes, egységes látványt az egész oldal, akkor hiába magyarázom, hogy jó az ötlet.
Kaptam egyébként még egy nagyon hasznos véleményezést szóban, amely szerint legyen sokféle a varázslat, tekintve pont azt, hogy nem egyformák a személyek, akik varázsolnak, és a mágiák előjele és funkciója, amit alkalmaznak. Ez gyakorlati szempontból megint jó ötlet, de tartok attól, hogy végül egy katyvasz lesz az összhatás.

Konklúzió: futok még néhány kört :)
Kipróbálom, milyen ha kombinálom őket, és kísérletezek a varázslatok típusával is.

Ez az összesítés a jelen állapotra szól, hogy lássam/lássuk egyszerre, mi a helyzet. Tehát ha bárki kedvet érez még a véleménye megformálására publikusan, kérem, ne fogja magát vissza! :)

2010. szeptember 11., szombat

varázslat - melyik legyen? 2. felvonás

- azaz varázslat célszemélyre.
Tehát, ez az ötödik oldal egy kockája lesz, ahol Marco atya Monára varázsol, így cselekvés közben is meg lehet figyelni, hogy melyik verzió működőképes.
(A második fraktálos verziót kivettem a lehetségesek közül egyenlőre.)Szerintem az első, ecsetes verzió nagyon: látszik, ki varázsol és kire. A fraktálos változatnál nem tudok igazán irányultságot adni, annyit tudtam kitalálni, h a csillag közepe arra a személyre esik, aki varázsol. Ennek a verziónak tagadhatatlan előnye, hogy tök szeretem :) A harmadik, szecessziós változatnál megint csak lehet irányultságot megadni, de tény, hogy merev.
Arra gondoltam még ennél az utolsónál, hogy nem szec minták, hanem fraktálrészletek, vagy éppen ilyen füstös-ecsetes foltok is kerülhetnének a körgyűrűkbe. Esetleg lehetne kombinálni az ecseteket a gyűrűkkel, hogy ne legyen olyan elfolyós érzés.
Hm?

varázslat - melyik legyen?

Engedve a nyomásnak ;) csináltam négy változatot ugyanarra a témára, jelesen a varázslatra. Az első egy ecset-szett segítségével készült, a második és harmadik egy fraktál két változatával, a negyedik általam rajzolt szecessziós mintákkal.

Szerintetek melyik a legjobb, ha kizárólag a külcsínt nézzük? - figyelembe véve, hogy az adott képregényben kellene megjelennie vizuálisan jelezve, hogy kérem itten varázslat történik. (Nem ígérhetem meg, hogy biztosan a megszavazottat választom, de nagyon érdekel a véleményetek, és ha nem ütközik más, gyakorlati szemponttal, azt fogom.)

A belbecset tekintve az ecsetes verzió a legjobb, mivel ahhoz nem kell megtanulnom fraktálokat csinálni, illetve nem töltöm a fél életem szecessziós körgyűrűk rajzolgatásával... (Egyébként ha a kép ismerős, az nem véletlen: a Marco Angyalairól elzavartam a csajokat, és megkértem a Padrét, ugyan hunyja már le a szemét :)



EDIT: közben rájöttem, hogy ez így csalóka, mert nincs a képen történés., másik személy akire varázsol, illetve valódi tér (személyek egymáshoz képesti viszonya). Szóval készül egy olyan is, kérek egy kis türelmet!

2010. szeptember 10., péntek

Velence fotón és rajzon

Korábban már linkeltem itt a Venice Daily Photo oldalt. A blog egyik olvasója-nézője, Shell Sherree néhány fotó alapján akvarelleket készített. Itt alant össze is raktam őket egy képre, mindet a párjával.
Nekem nagyon érdekes ez a néhány kép (csak hármat hoztam példának, de van több is), nem mintha nem láttam volna ilyen stílust már, hanem mert teljesen eltérő például attól, ahogy én itt Velencét ábrázolom: könnyed, játékos, üde és friss színekkel, messze-messze a fotók vérbő, csattogó életerejétől, vagy az én előbb-utóbb biztosan (és szándékoltan) nyomasztóvá váló szürkéimtől.

2010. szeptember 8., szerda

Lora - az első rajz

Még egy régiség! Khm, szó szerint... a kvázi-szakszervezetis Lora ugyanis (SPOILER! SPOILER! :) bukott angyal, aki váratlan lehetőségképp testhez jutott.

A vonalrajzot töltöttem ide, még ha háttér nélkül kicsit fura is, mert a színeset máshol is megnézhetitek, például itt (ahol a színes képek mappában a többi is megtalálható), vagy itt, ahol nagyon jó kis kommentek érkeztek hozzá.
Ez a rajz készült róla legelőször, és nem igazán vagyok vele elégedett. Mivel Lora játékos karakter, igyekeztem nagyon olyanra rajzolni, amilyennek a "gazdája" megálmodta, pontosabban a fotóhoz hasonlóra, amit mutatott róla. A helyzetemet az sem könnyítette meg, hogy Bride szintén grafikus, ráadásul nagyon jó. Magyarán meglehetősen izgultam, hogy fog-e tetszeni neki. Tetszett, de valahogy azt hiszem mind tudtuk, hogy nem olyan lett mégsem, mint amilyenre szerettem volna.
A legközelebbi alkalom, hogy Lorát rajzoltam, a Steamline csajok kép volt, ahol már jobban el mertem rugaszkodni a referenciától. Aztán izgulhattam megint... de Bride azt mondta, hogy oké, akkor innentől tekintsük azt Lora offisöl arcának. Szóval végül is ez egy sikersztori :)

2010. szeptember 6., hétfő

Slut Blue Magical Vodka

Addig, amíg nincs új mutatnivaló, ilyen régiségekkel szúrom ki a szemetek - viszont sehol máshol nem publikáltam, és nem is fogom valószínűleg.
Ez a mesében a Pjotr által készített kerítésszaggató, türkizen irizáló, mágikus pálinka "címkéje" - nem annyira címkeszerű, ám szeretem: nem akartam túl nagy effortot beletenni, ahhoz képest nem lett rossz, és vicces volt rajzolni.

2010. szeptember 5., vasárnap

nekem rossz, a Vízválasztó grafikusának jó hír

- ami pedig önmagában is ellentmondás, ugye.
Nemsokára befejezzük a Steamline mesét... ez pedig azt jelenti, hogy búcsúzom Monától. Kb egy éve játszom ezzel a karakterrel, ami a korábbi jópár éves gyakorlathoz képest kevés, ráadásul minden karakteremhez hajlamos vagyok hozzánőni. Mégsem túlzok, amikor azt mondom, Mona a legkedvesebb karakterem evör (eddig mindenképp). Lenne lehetőségem vele, pontosabban valaki nagyon hasonlóval tovább játszani, de az már nem lenne olyan. Monához minden hozzátartozik, a hülye cool-freak stílusa, a mély hangja, a fekete körmei, hogy imádja az epret, hogy aggodalmában a száját harapdálja. Apró marhaságok... nagyon fognak hiányozni. Ahogy hiányozni fog a többi karakter is, jk és njk egyaránt. Miattuk sem döntöttem egy Mona-klón mellett.
Most tehát kicsit gyászolok, mert hetente egyszer Monának lenni és az ő bőréből nézni tulajdonképpen a saját életemre is, az nagyon üdítő és felszabadító volt. (Khm, egyébként jelenleg igyekszem visszafogni a melodrámát :) - valójában van még néhány alkalom hátra, és azokat istenbizony ki fogom használni.)
Ugyanakkor nem meglepő, hogy a Vízválasztó megsínyli - amint az látszik is -, ha én másba teszem az energiáimat, még akkor is, ha az a Vízválasztó kistesója. Szóval biztos, hogy a képregénynek jót fog tenni, ha én nem az éppen futó mesén agyalok és nem ahhoz rajzolok, vagy nem ennyit. (Akkor vannak áthúzva a számításaim, ha az új sztorit - mert mese az lesz, csak más szereplőkkel és új helyszínen - szintén megszeretem. Erre azért van esély.) Mindenesetre, amíg rajzolok, egy kicsit ismét Mona leszek, és ez jó.

2010. augusztus 26., csütörtök

Havasvárak triptichon

Alább látható, mit csináltam már egy ideje az ötödik oldal megrajzolása helyett (a harmadik és a negyedik már kész, de úgy érthetőbb, ha együtt rakom fel őket.) Ez a kép a történet folytatásához, a jelenlegi Steamline játékhoz készült. A mesélő szerint fanatikus vagyok... (jelzem, nem csak én :)


Balról Kathleen, középen Lora, jobbról Mona. Lora göndör hajával megküzdöttem, legközelebb nemtom talán úszósapkát kellene ráadnom. A háttér mintáinak színezése szintén beletelt némi időbe - a minták maguk apróságokban térnek egyébként el egymástól.

2010. augusztus 15., vasárnap

Fellini Casanovája - karneváli jelenet

Filmes idők járnak :)
Ez itt Fellini Casanovájának nyitójelenete, a Karnevál. Nem Velencében forgatták (Fellini jobban szeretett műteremben dolgozni), így a helyszínt meg kellett építeni. A tengerhez nagy műanyag lapokat használtak, amik sötét színükkel fagyos érzetet keltettek. A jelenetben 600 statiszta lép fel.

2010. augusztus 7., szombat

Lucy Knisley

Véletlenül akadtam Lucy Knisley honlapjára (az elején a K néma! :) Meglehetősen sokoldalú művésznek tűnik, szeret enni, és a rajzai kedvesek és humorosak. Ja és szereti a macskákat. Fontos szempont.
Szia Lucy, örülök neked.

2010. augusztus 4., szerda

egy kocka élete

A múltkor megmutattam, milyen egy oldal vázlata - ez a bejegyzés most egy kocka megrajzolásának folyamatát mutatja meg, krumplifázistól a kész rajzig. Az egyszerűség kedvért származzon ez a kocka a már mutatott vázlatoldalról. (Kicsit talán bonyolított a folyamat, de eddig ez vált be.)
Az első kép a "ronda krumpli" fázis, amikor még csak azt próbálgatom, melyik kockába mi kerüljön, mit kellene a szereplőknek csinálniuk egyáltalán, és egymáshoz képest hogyan helyezkedjenek el. Itt és most kicsit csaltam: a krumplik már nem voltak meg, így utólag gyártottam egyet, de az eredeti is nagyon hasonló volt ehhez. A krumpli ronda és gyors és így szívbaj nélkül kitörlöm, ha nem tetszik, azért szeretem.
A második kép az a fázis, amit már mutattam: itt próbálom meg beállítani, hogy ki mit csinál a kezeivel, kb. milyen arcot vág, milyen ruhát visel. Azért kell, mert így jobban átlátom az egész oldalt. Sok marhaság ilyenkor derül ki, hogy nem is működik, pl, hogy nem logikus a cselekvési sor (vagy minek nevezzem).
A harmadik kép a vázlat finomítása, ez már az átrajzolást előlegezi meg (ha valami nagyon jól sikerül, akkor egy-az-egyben átemelem a kész rajzba). Ha korábban már megjelent egy tárgy (esetleg más nézőpontból), itt rajzolom meg, hogy ugyanolyan legyen. Azért más, mint a kész kocka, mert még tele van keresővonallal és az egymást takaró dolgok átlátszanak egymáson, hogy lássam, melyik vonal merre megy és merre kell majd kanyarítanom.
A negyedik kép pedig a kész rajz, ez nem hiszem, hogy túl nagy magyarázatot igényelne: minden vonal a helyére kerül, és kialakulnak a vonalvastagságok is. Itt tónusok nélkül mutatom, hogy jobban látszódjon a különbség-hasonlóság a korábbi fázisokkal.

2010. július 27., kedd

betűk, buborékok és varázslat

Van betűtípusom Tikos Peti jóvoltából - végül pont az ő hatására a hagyományos képregényes nagybetűk és hangulat mellett döntöttem. Van ez a "vita" - legalábbis a McCloud könyv szerint -, hogy lehet-e, kell-e a képregények világába is betörnie a kisbetűknek... én nem tudom, és ha nálam tapasztaltabbak sem tudnak dönteni, nem biztos, hogy nekem kell megváltani a világot. :) Úgyhogy maradok a kaptafánál. (Aztán ha mégsem, hál'istennek nem kőtáblákat kell átvésnem ugye, csak fájlokat.)
Rápróbáltam a betűt a vázlatokra, és így pontosan látom, hogy milyennek kell lennie a buborékoknak - sőt ugye, így az is világos, hogy nem buborékhoz igazítjuk a feliratot, hanem felirathoz a buborék formáját - nekem előszörre az első verzió volt a logikus, most így viszont már ugye... És megnyugodtam, mert mindenhol elméreteztem ugyan a buborékokat, de csak egy-kettő lett kicsi. Tehát el fogok férni a szöveggel. Remélem.
Kitaláltam a varázslatokat is: nem fraktálok lesznek, mert lusta dög vagyok, és meglehetősen nehézkes, hosszú és bonyolult lenne úgy. Ellenben csodaszép szecessziós miafenék fogják majd mutatni jól, hogy varázslat történik. Most ez a terv. Nem mintha ez sokkal kevesebb melóval járna...

2010. július 25., vasárnap

ötletek

A legjobb ötletek váratlan időpontban érkeznek. Régebben az volt a legnagyobb ötletgyár, ha sétáltam, mostanában a legtöbb inkább zuhanyozás közben jön. (Fel kellene találni a vízhatlan jegyzetfüzetet!) Vagy olyankor, amikor épp elkezdem a levelet írni Aminak, hogy kicsit nyígjak arról, hogy nem jut eszembe egy probléma megoldása, és mondjon valami okosat. Írom és ahogy írom, már tudom is a megoldást, úgyhogy gondosan kitörlöm a levelet és lejegyzetelem az ötletet. Volt ilyen már vagy háromszor.
Most például azt találtam ki, hogyan tudom áthidalni azt az időszakaszt, amikor Mona megkapja az Alapítványtól az igenlő választ a jelentkezésére, és csomagol. Túl hirtelen lenne, ha egyszercsak ott lenne Velencében, nem akarom túlzottan fejezetekre sem feltördelni a történetet, viszont ha egy római kávéházból hopp! egyenesen Velencébe kerülne, az kissé fura lenne. Azt találtam ki, hogy kezekkel fogom ábrázolni a történéseket (cirka 2 hónapot): Mona kezével, ahogy megkapja a válaszlevelet, csomagol, ahogy bedobozolja a bábokat, átadja a lakása kulcsait, stb. Így nem kell sokat magyarázkodnom, mégis kb érthető, hogy mi van.
Nem vagyok még biztos benne, hogy ez az ultimét nagy jóság, de egyelőre tetszik az ötlet.

2010. július 24., szombat

Cleo és Mona - a teljes kép

Ha azt hittem, hogy kibírom anélkül, hogy egy teljesebb változatot is csináljak, tévedtem. Sejtem, hogy freak vagyok :) de kevés megnyugtatóbb dolgot tudok elképzelni ezeknek a szereplőnek a rajzolásánál...

2010. július 22., csütörtök

Cleo és Mona desktop

Hát, az úgy volt, hogy rém rossz kedvem volt tegnap, és kellett valami, ami gyorsan felvidít. Ha netán nektek is rossz kedvetek van, talán esetleg segíthet a desktop verzió. (Múltkor rám szóltak, hogy miért nincs rajta a cím, úgyhogy most ráraktam.)

Update: kijavítottam az elcsúszott színű szemeket. Grrrr!



2010. július 16., péntek

velencei maszkok 3 - a commedia dell'arte 2

Az első részben leírtam általánosan a commedia dell'artét, és bemutattam a szolgaszerepeket. Most az urak következnek és a szerelmespár, illetve egyéb (általam) besorolhatatlan karakterek. Ez még hosszabb lett, három napi hidegélelem szükségeltetik... de végre a vége is kész, már a szamócás napozóm tele volt a (hónapok óta) nyitott tabokkal.


Urak, avagy a Padronék (lehetnek az öregemberek, a Vecchi is):

A különböző itáliai területeken más jellegű Padronék alakultak ki, közös jellemzőjük az volt, hogy az idősebb emberek legrosszabb tulajdonságait figurázták ki. Általánosan elmondható róluk, hogy fösvények, gyanakvóak, hiszékenyek, kéjsóvárak - gyakran a szerelmi helyzetben saját fiuk vetélytársaként jelennek meg.

Pantalone: (feltehetőleg a velencei Szent Pantaleone nevéből - névváltozata Pantalone dei Bisognosi) gazdag és zsugori velencei kereskedő. Öreg, ingerlékeny és beteges, folyton panaszkodik, sántít, tüdőbaja van. A legfontosabb számára mindenekelőtt a pénz, amiért még a családi harmóniát vagy gyermekei boldogságát is képes feláldozni. Ugyanakkor beképzelt és öntelt, aki szereti, ha azt gondolják róla, hogy gazdag és hatalmas - il Magnificonak hívatja magát. Meglehetősen gyanakvó és ravasz, csakhogy ha valaki a nyereség ígéretével közelít felé, hiszékennyé válik és emiatt túljárnak az eszén. Gyakran ő az innamorata vagy az innamorato apja, aki előnyös házasságot próbál kovácsolni, vagy elszakítani gyermekét vagyontalan szerelmesétől. Ráadásul szoknyavadász, aki beképzeltségében vonzónak hiszi magát, és megpróbálja az innamoratát megszerezni saját magának, akár tulajdon fia kárára. Ha Colombinánál próbálkozik, ő gyakran pénzt csal ki tőle, szerelmet ígérve. Alapvetően viszont nem gonosz karakter és a végén megkönyörül a gyerekein - legtöbbször egyébként is az ő javukra kívánt cselekedni (a saját elképzelései szerint).
Piros, testhezálló inget és nadrágot (a velencei burzsoázia szokott viseletét) hordja, felette piros belsejű, fekete köpenyt, lábán felfelé kunkorodó sárga papucsot, fején görög gyapjúsapkát. Övéről kard és pénzes zacskó lóg. Fekete maszkja horgas orrú, bozontos szemöldökű és kecskeszakállú, melyet gyakran simogat.


Cola vagy Pasquariello a nápolyi, Cassandro vagy Cassandro d'Arteusi a firenzei öreg polgár. Ha Pantalone középkorú, ők ketten nagyon öregek - ennek ellenére Cola akrobatikus szerep. Át tudják venni Pantalone helyét, vagy barátjaként és riválisaként léphetnek fel.


il Dottore: (a Doktor, tehát ez nem a személyneve, hanem a foglalkozása. névváltozatai Dottore Graziano, Dottore Frobizone, Dottore Balanzone, Dottore Baloardo, esetleg Grazian Baloardo - a balle szóból, melynek jelentése lárifári, mesebeszéd) gőgös, tudálékos bolognai orvos, vagy ügyvéd, jogász, bíró, esetleg közjegyző. Tudós embernek számít, tagja az összes létező és nem létező akadémiának. Rengeteget beszél terjengős ékesszólással és szinte lehetetlen félbeszakítani, latinul és görögül idéz, de sosem helyesen, és amiket mond, az hiába tudományos, mert haszontalan és érthetetlen. Ezzel a vonásával a kor humanizmusba és a tudományba vetett túlzott hitét figurázza ki. A butább karakterek okosnak hiszik, az okosak átlátnak rajta a kezdetektől fogva. Ő maga néha tisztában van a képességivel, legtöbbször azonban valóban elhiszi magáról, hogy nagy tudós. Gyakran Pantalone szomszédja, régi barátja vagy riválisa - esetleg mind, ugyanazon a darabon belül. Ő is lehet valamelyik fiatal szerelmes apja. Esetleg szoknyavadász (bár ő nem gondolja magáról, hogy fiatal és vonzó lenne) - de a testi örömök közül inkább a jó ételek, és főként a bor iránt viseltet nagyobb odaadással. Üres és hosszú beszédeivel megakasztja a cselekményt és lehetőséget ad a többi színésznek egy kicsit pihenni.
A Dottore kövér, amely kövérség a gazdagságot jelképezi, és jól ápolt. Ruhája mindig fekete, fehér gallérral. Kalapja is fekete széles karimával, övébe tűzve zsebkendőt hord. Időnként hóna alatt nagy könyvvel jeleneik meg. Maszkja kiemeli húsos és póréhagyma-szerű orrát.


Tartaglia: (tartagliare jelentése dadogni) az előző kettőt helyettesítheti. Öntelt és nevetséges nápolyi hivatalnok. Dadog, így nehéz megérteni mit akar, és nehéz kivárni, amíg befejezi, ettől csak még mérgesebb lesz. Persze hosszú szövegeket kap, aminek már az elejébe belesül, és gyakran obszcén hangzású szavakat hoz létre.
Nagy a hasa és kopasz. Zöld vagy zöld-sárga csíkos ruhát és zöld köpenyt visel fehér harisnyával, nagy sárga, vagy szürke kalappal. Hatalmas szemüvege és kampós orrú maszkja van.


il Capitano: (a Kapitány, tehát szintén nem személynévről van szó) eredendően ugyan olasz volt, liguriai (északi) de később a spanyol zsoldos katonákat figurázták ki vele, mivel ebben az időszakban hódították meg a spanyolok Itáliát - tehát déli típussá vált, spanyol, esetleg francia. A darab során idegenként érkezik a városba, így a többi szereplő számára ismeretlen a múltja (és ennek ő igencsak örül). Spanyol szavakat használ hibásan, vagy erős spanyol akcentusa van. Már leszerelt katona és kalandor, nagy nőcsábász. Szájhős, aki hihetetlen történeteket ad elő magáról, hetvenkedik és fölényeskedik: kiváló kardforgatónak és zseniális taktikusnak állítja be magát, de valójában gyáva és valószínűleg ha járt is valaha csatatéren, az első volt, aki elfutott. Rendkívül megijed Arlecchinótól és az ő fabotocskájától... Ha harcra kerül a sor, inkább elbújik vagy elszalad. Mivel kívánatosnak, kedvesnek és kifinomultnak gondolja magát, azt hiszi, ő minden nő álma. Tulajdonképpen legtöbbször emiatt beszél annyit saját magáról: legfőbb csábítási eszköze az öndicséret. A forgatókönyvtől függően van, hogy egyes női karakterek valóban vonzónak találják.
Sokoldalú karakter: lehet egyszerű ostoba szájhős; vagy lehetnek hátsó szándékai (pénz vagy egy nő megszerzése); lehet minden hájjal megkent gazember, akit más szereplők bérelnek fel aljas dolgokra; vagy lehet jószívű is, aki csak azt akarja, hogy szeressék, és annak ellenére, hogy gyáva, valóban a becsület és az igazság vezérli. A fiatalabb Capitano esetleg lehet egyben az innamorato is. Néha egy darabon belül a figura több változatát is alkalmazták, és a párbaj a két gyáva szájhős közt rendkívül mulatságos volt.
Hórihorgas figura, ruhája az uniformisokon alapul, sárga és narancs csíkokból áll, arany gombokkal. Fején széles karimájú tollas kalapot visel, lábán csizmát és hatalmas kardot hord magával - ezt valószínűleg nem is tudja forgatni. Hosszú, hegyes bajusza van és hosszú orra, mintha kompenzálna valamit: úgy mondják, minél hosszabb az orr, annál butább a Capitano.
Szinte minden társulat más és más nevet adott a saját Capitanojának. Ezek jellemükben is eltérnek egymástól kicsit:
A leggyakoribb Capitano Spaventa volt (spaurire olaszul azt jelenti, megijeszteni). Neki volt a legrövidebb orra.
Cap. Matamoros (mórgyilkos) volt állítólag az eredeti Capitano. Nagy és erős fizikumú és szép ruhákban jár. Azt állítja magáról, hogy a mórok (az olaszok és a spanyolok közös ellensége) teljes seregét fél kézzel legyőzte, miközben másik kezével az elfogott török szultánt tartotta, mindeközben halálos sebeket szerzett, ám mindez meg sem kottyant egy olyan férfiúnak, mint ő...
Cap. Giangurgulo (Falánkjános) orra hosszú és fallikus, ő maga pedig nagyon buta. Ha éhes - és mindig éhes - egyszerűbbnek találja ellopni az ételt, mint kitalálni, másként hogyan juthatna hozzá. Retteg a nőktől. Ezt a karakter gyakran használják szolga- vagy öregember-szerep helyett.
Cap. Fanfarone (hetvenkedő) valójában nem is spanyol, csak egy zanni, aki Capitanonak tetteti magát.
Cap. Coccodrillo névadója egy krokodil, de nem igazán képes az erőszakra.
Cap. Meo Squasquara (khm, a neve annyit jelent, kis szar) szolga volt korábban, de valami miatt felemelkedett, csakhogy új társadalmi osztálya nem fogadja be, így bizonyítani akar.
Ezeken kívül ismert még Cap. Rinoceronte (Rinocérosz), Cap. Spezza Monti (Hegyrepesztő), Cap. Escombardon della Papirotonda (ágyútűz, "kerek levél" - ), Cap. Cerimonia (Ceremónia), Cap. Spavento di Vall'Inferna (Pokolvölgyi Ijedelem kapitány), Cap. Fracasso (ricsaj), Cap. Terremoto (földrengés), Cap. Sangre y Fuego (vér és tűz), Cap. Spezzaferro (Vas-zúzó), Cap. Rodomonte (valószínűleg a rhodoszi kolosszusból ered, nagy és erős ember értelemben), Cap. Mala Gamba (rossz lábú), Cap. Zerbino (lábtörlő), Cap. Salvador de los Virgenes Burraches (az ittas szüzek megváltója)... és még sorolhatnánk.

Scaramuccia: (jelentése csetepaté) amikor a Capitano "kiment a divatból" - kb. a 17. sz. végén -, a helyét és feladatát a nápolyi ihletésű Scaramuccia vette át, akinek figurája Tiberio Fiorilli színész nevéhez erősen kötődik. Ügyesebb és okosabb a Capitanonál, szerencsésebb is, ráadásul mindig megtalálja a módját, hogy tettei következményét valaki másra fordítsa át. Pulcinella nagy barátja. Hencegő ő is, de nem azt állítja, hogy katona volt és nagy hős, hanem hogy az arisztokrácia tagja egy távoli (és nem létező) országban, és mivel nagy nőcsábász, a hódításaival is kérkedik. Tehetséges és művészien játszik a lanton, énekel hozzá.
Fekete vagy sötétszürke csíkos zekét visel fehér gallérral, fekete térdnadrágot és harisnyát, rövid fekete köpenyt és fején fekete barettet - és persze fekete a maszkja is.


Szerelmespár, azaz Gli Innamorati

Egy idő után a "vidéki szolga a városban" történet helyett a darabok számos nehézség árán végül összeházasodó ifjú szerelmespárról szóltak, akiket a többi szereplő segít illetve gátol céljuk elérésében. Ők voltak a Gli Innamorati, a szerelmespár. Nem annyira a személyiségük, mint inkább a darabban betöltött szerepük volt fontos, mivel ők hozták létre a helyzeteket, amikben a többi szereplő ki tudott bontakozni, illetve ők voltak, akikkel a közönség azonosulni tudott. Gyakran Pantalone vagy a Dottore fia és lánya. Egymásba szeretnek, de amint az első nehézség megérkezik (még ha lehet is rá számítani), azonnal kétségbe esnek. Ők maguk ritkán oldják meg a saját problémáikat, a servetta és a zanni az, illetve néhány más szereplő, aki megmondja, mit kell tenniük.
Az aktuális divat szerinti elegáns ruhákban játszottak, és ha két szerelmespár volt a darabban, az összetartozó lány és fiú azonos színt viselt (ebben az esetben első és második szerelmesekről beszélünk). Nem viseltek maszkot, ezzel is kifejezve ártatlanságukat és tiszta szívüket.

Innamorata: (vagy amarosa - a szerelmes lány) Vittoria, Lidia, Lucinda, Cornelia, Silvia, Flammina, Corallina - illetve a sokoldalú Colombina is lehetett egyben innamorata is. A legismertebb név a szerepkörben az Isabella, ami Isabella Andreinihez kötődik. Andreini híres és dédelgetett színésznő volt egyrészt tehetsége a színészet és a költészet terén, másrészt bátorsága miatt: ebben a korban (1578 körül), amikor még az is botrányszámba ment, hogy nők szerepelnek a színpadon, ő többször levetkőzött a közönség előtt, vagy letépték a ruháját. Az ő innamoratája okosabb volt a többinél, több makacssággal, kacérsággal, lélekjelenléttel, és képes volt önállóan kitalálni terveket és cselekedni.

Innamorato: (vagy amoroso - a szerelmes fiú) Flavio, Lelio, Aurelio, Oratio, Silvio, Leandro. Toscanai tájszólás jellemzi.


Egyéb szereplők

Gianduia: (a mogyorós bonbon neve Torinóban) népszerű torinoi szereplő. Szereti a jó borokat, a finom ételeket, nem él bonyolult szerelmi életet és nem keresi a harcot. Nyitott, kedélyes, eszes figura, aki ellenfeleit szellemes nyelvi fordulatokkal győzi le. Nagylelkűsége és igazságérzete a gyengék és elnyomottak oldalára állítja.
Barna kabátot, mellényt és sárga nadrágot visel piros zoknival, fején
18. századi copfos paróka és kalap van.

Stenterello: firenzei karakter. Egyrészt nagylelkű, mindig kész segítséget nyújtani a rászorulóknak, szellemes, okos, elszánt és optimista - másrészt szórja a pénzt és hitelezői üldözik. Hogy kikerüljön a bajból, hosszú mesékbe fog a múltjából, de végül nem ad magyarázatot semmire, csak mindenkit összezavar.
Magas, szikár alkatú. Ruhája változó és eléggé szedett-vedett: kabátja kék, de a hajtókája fekete-piros kockás, világos mellényt és sötétebb nadrágot visel különböző harisnyákkal (egyik kék-fehér csíkos, másik piros). Kalapja háromszögletű, vörös haja lófarokba kötve.


Rugantino: (a ruganza, arrogancia római szóból; más forrás szerint a rugare, fortyogás szóból) Róma megszemélyesítője. Nagyképű, erőszakos és szemtelen, ugyanakkor nagyvonalú - eleinte a csendőr karikatúrája, később a fiatal római bandavezéré.
Kétféle öltözetben látható, vagy piros kabátban és piros kétágú kalapban, térdnadrággal, vagy a szegények szokásos kopott nadrágjában-ingében, övvel, nyaksállal.


Mamuthones: (neve a mamutból származik) szardíniai figura, a fesztiválok és ünnepségek tiszteletére jött létre, de ha agyonüttök, sem tudom megmondani, végülis mit csinál a darabban. Barna ruhája felett fekete báránybőrt visel, vállára különböző méretű harangok sorozatát akasztotta úgy, hogy a két legnagyobb legyen a vállán. Hasa elé kisebb sorozat harangot kötött. Fejét barna kendő fedi, arcát szomorú kifejezésű fekete famaszk.

Coviello: sokoldalú karakter, bár elég ritkán szerepel. Eredendően lusta, ostoba és kapzsi zanni, de valamért az hiszi, jobb, mint a többiek. Henceg, mint a Capitano, zavaros és dagályos beszédeket mond, mint a Dottore.
Szűk bohócruhát hord nagy gombokkal, kezében kard vagy mandolin van.


Rosaura:
Pantalone felesége azon ritka alkalmakkor, amikor van neki. Gyakran felszarvazza a férjét, és segít a lányának vagy fiának megtalálni akár férje ellenében is az igaz szerelmet és boldogságot. Néha Colombina érettebb és szexuálisan tapasztaltabb változata, aki - mivel a férje általában tehetetlen - vadászik a fiatalabb férfiakra, például a Capitanora, akit egészen megfélemlít.

La Ruffiana: idősebb női szereplő, valaha prostituált volt, esetleg kerítőnő. Sokféle szerepben használható: lehet a környék pletykafészke; egy kedves idős hölgy, aki kerítőt próbál játszani; valamelyik szereplő eltűnt édesanyja; boszorkány; csélcsap nő, aki férfiakra vadászik... Ha viszonylag még fiatalabb, akkor vonzó, és Colombina is tanul tőle. Gyakran Fiorinetta anyja. Egyes források szerint Colombinán kívül ő viselhetett maszkot a női szereplők közül a korai commediában.

Fiorinetta: fiatal kurtizán, La Ruffiana lánya. Sok szempontból olyan, mint egy innamorata, azaz fiatal, gazdag, művelt és intelligens - így mentora lehet az ifjú párnak, vagy Colombinának. Nyílt szexualitásával szinte kínozza az öregember karaktereket.



tardicionális maszktípusok
egyéb maskarák
commedia dell'arte 1

velencei maszkok 3 - a commedia dell'arte 1

Egyrészt a velencei karneváli maszkok és jelmezek számbavétele nem lenne teljes, ha kihagynánk a commedia dell'arte figurákat, másrészt... másrészt van egy jelenet, ahol Mona mindenkit berángatott bábozni egy commedia darabba és az tök jó volt. Igen, ilyen hülyeség miatt szívt... izé, olvashatjátok most ezt. :)
Ettől függetlenül be kell valljam, voltak pillanatok, mikor úgy éreztem, na most hagyom az egészet a francba. Például amikor előkerült a száztizenhetedik Colombina-változat, amiről aztán kiderült, mégis inkább innamorata. Vagy hiába néztem angolul, franciául, majd hívtam segítségül a Google Translate-et, még mindig értelmetlen volt a szöveg. Sőt, akkor lett csak igazán értelmetlen, de ezt ismeritek gondolom.
Szóval ez lett belőle, igyekeztem nem terjengősre, de az lett, úgyhogy azt gondoltam, kétfelé bontom, talán úgy átláthatóbb a szöveg.

Lapzárta után: tényleg RENGETEG! Lehet hogy valahova bele kellene írnom, hogy "aki idáig eljut, vendégem egy sörre"? ;)


A commedia dell'arte ("a hivatásos színészek színjátéka") a 16. században alakult ki Itáliában, fénykora a 16-17. századra tehető. A daraboknak csak a cselekményvázlatát (canovaccio) dolgozták ki, a párbeszédeket rögtönözték. Ez nem a mai improvizációt jelenti, sokkal inkább előre betanult, kész sémákat és szövegrészeket, illetve közismert és kedvelt tréfákat, amiket aztán a közönség reakcióinak megfelelően variáltak. Népszerűségét is ennek köszönhette, illetve frissességének, kritikus és pimasz hangvételének, szemben az addig megszokott merev és rideg stílussal. Hivatásos vándorszínész-társulatok mutatták be, a társulat létszáma sosem volt több tizenkettőnél. Minden színésznek volt saját szerepe, kizárólag azt játszotta. A korai commediában a női szerepeket is férfiak játszották, őket zagnának hívták, de ez nem sok teret engedett a női szereplők valósághű ábrázolásának, így elég hamar megjelentek a nők is a színpadon - ez persze egyszerre volt botrányos és rendkívül népszerű. A színészi eszközök közé a karikírozó beszéd és a tökéletességig fejlesztett testbeszéd tartozott, eltúlzott és jellemző mozdulatokkal. Állandó fordulatnak számított a különböző olasz nyelvjárásokból fakadó komikum, az eltitkolt személyazonosság, egyes szereplők eljátszott vagy elhíresztelt őrülete, téves halálhírek, féltékeny férjek, vagy akár verekedés, erotikus játékok és gorombaságok, a botozás (bastonatura) és a személycsere (travistimento) - utóbbit a szereplők által állandóan viselt maszkok tették lehetővé, így viszont le kellett mondani az arcjáték adta jellemábrázolásról. Ugyanakkor mivel a legtöbb néző csak messziről (pl. a megmaradt ókori színházak lelátóiról) látta az előadást, a mimika nem is kaphatott volna igazán hangsúlyt.
Díszleteket nem igazán használtak, többnyire fából ácsolt színpadon, várost ábrázoló festett vászon előtt játszottak. Az ének és a tánc az előadások elengedhetetlen részei voltak: népdalokat (canzone a ballo-kat) énekeltek és népi táncokat táncoltak: correntét, gagliardát, pavane-t, illetve bűvésztrükköket és akrobatamutatványokat adtak elő. Mindezeket a cselekményt megszakító részeket intermezzoknak vagy lazzinak hívták.
A szereplőket tekintve alaptípusokat találunk (tipi fissi), akiknek mind külseje, mind a belső tulajdonságai többé-kevésbé állandóak voltak. Több csoportba oszthatók, a csoportok pedig ellentétpárba rendezhetők (a kontrasztot az antik komédiákból emelte át a commedia dell'arte), pl. szolgák és urak, idősek és fiatalok. A darabok alapötlete kezdetben a vidéki szolga története volt, aki a városba kerülve különböző furfangokkal tud csak túljárni önkényes gazdái eszén, később számos nehézség árán végül összeházasodó ifjú szerelmespárról szóltak, akiket a többi szereplő segít illetve gátol céljuk elérésében. Ők voltak a Gli Innamorati, a szerelmespár (innamorata a lány, innamorato a fiú).


Szolgák, avagy a Zanni és a Servetta:

Zanni: bergamoi származású, neve is a Giovanni (az egyik leggyakoribb olasz férfinév) bergamoi változata. Fő gondjai az éhség (névváltozatai is erre utalnak: Zan Farina - Liszt Jancsi, Zan Salsiccia - Kolbász Jancsi, vagy Zan Pignetta - Fazék Jancsi), a paraszti munka nehézsége és kiszolgáltatottsága. Szegény, elkeseredett, mindenki kineveti és megpróbálja kihasználni, ugyanakkor megvan a magához való esze. Jellemző rá a nagyon hosszú orrú maszk. Öltözékét később a Pulcinella figura vette át. A szereptípus később kettévált, a primo (első) zanni rendkívül eszes volt, míg a secondo (második) zanni ostoba, vagy kedvesen naiv. Mostanság általánosan a szolga-szerepet nevezzük zanninak, illetve ha egy apró szolgaszerep kell, akinek nem szükséges külön személyiség, Zannit használják.


Pulcinella: (a pulcino, azaz csirke szóból) az eredeti Zanni-szerepből vált le. Tipikus nápolyi figura a nápolyiakra jellemző élénk gesztusokkal, és inkább Dél-Itáliában volt kedvelt. Megmondom őszintén, nem látok tisztán Pulcinella-ügyben, mert elég sok egymásnak ellentmondó forrást találtam. Ezek alapján többféle személyiség lehet: álmodozó, filozofikus, örökké melankolikus, feszültségek vagy kétségbeesés nélkül, és végül pont olyan egyszerűen kerül ki a kalandokból, ahogy belekeveredett; vagy lehet ostoba és beszédes, maga a megtestesült semmittevés, de többnyire szeretetreméltó; vagy kedveli a vérontást és előszeretettel nevet mások baján, különösen ha ő maga okozta, alakoskodik, bűnös hajlamú és illetlen. Ez utóbbi esetben remek harcos, vad és őrült. Sok más karakterrel ellentétben nem kérkedik a tetteivel - bár meg van róla győződve, hogy minden úgy helyes, ahogy ő csinálja. Jóindulatúnak és barátságosnak tetteti magát, ha okos, akkor butának és fordítva. Gyakran nős, párja Rosetta vagy Rotalinda. Talán furcsa lehet Pulcinella népszerűsége, de sok ember számára a szabadságot jelentette az ő alakja, mivel nem hajol meg a hatóság, az arisztokrácia, a gazdái vagy éppen a felesége előtt.
Furcsa, púpos figura, övvel összefogott fehér inget hord, bő fehér nadrágot, lábán papucsot, övébe fakardot tűzött. Fekete félmaszkot visel jellegzetes kampós orral, és hegyes kalapot - ez később süvegcukor formájúvá alakul, és coppolone a neve.


Brighella: (a briga, brigare jelentése veszekedés, cselszövés) ha szerepel a darabban, ő az első zanni. Ezenkívül lehet a maga ura is, kocsma vagy kisebb bolt tulaja, esetleg jegyző a hadseregben. Ezermester, ezért bármiféle munkát elvállal, mert tudja, hogy képes elvégezni - de kizárólag a maga hasznát nézi mindenkor. Bergamoi, és ebben a dialektusban is beszél egyedi kiejtéssel. Könnyedén túljár a többi szereplő eszén és kihasználja őket: ravasz, agyafúrt, mindenre kapható és találékony, mindemellett erőszakos és nagy nőcsábász. Tervei gyakran dugába dőlnek, pont mivel élvezi, hogy okosabb a többieknél, akiket jól rászedhet, így a kelleténél több csavart dolgoz ki - ilyenkor persze csak véletlen egybeesésről beszél és ártatlanságát bizonygatja. Mivel karizmatikus, és intrikus hajlama előrébb viszi a cselekményt, az előadás során jól használható szereplő, így sok darabban és számos névváltozatban találkozunk vele: Flautino, Bagatino, Gandolino, Fenocchio, Beltrame da Milano.
Fehér nadrágot és kabátot visel zöld csíkokkal, szakácssapkához hasonlatos fejfedőt és fekete maszkot. Öltözékéhez hozzá tartozik valamilyen hangszer (legtöbbször mandolin), amelyen kiválóan játszik és énekel hozzá.


Mezzettino: Brighella egy önállósult változata. Ő is erőszakos és cselszövő, de nyugodtabb. A későbbi időszakokban elegánsabb és érzékenyebb inassá vált, bár még mindig keverte a bölcs és a bolond jellemzőit. A darabban sokféleképpen lehetett használni, mivel be tudta tölteni a csaló és a megcsalatott szerepét egyaránt.

Scapino: (a scappare, menekülni szóból) szintén Brighella változata, melyet Francesco Gabrielli első színész inspirált. Ravasz és furfangos, a nyereség vagy a bosszú kedvéért csap be másokat, de leginkább azt élvezi, hogy változatos módokon meglóghat üldözői elől. Szintén nőcsábász, de inkább a cselédlányokat hajkurássza, mintsem a fiatal szüzeket, és már néz is a következő nőügy után. Sok hangszeren játszik, még Brighellát is felülmúlja.



Arlecchino: (Alichino démon nevéből, Dante Isteni színjátékának Pokol jelenetéből) az egyik legismertebb commedia dell'arte karakter, és a bohócok és pantomimes szereplők elődje. Második zanniként indult naiv, gyámoltalan, kevésbé eszes, vidám északi parasztlegényként. Ő is bergamoi, de más nyelvjárásokból is átvesz kifejezéseket. Rendbontó, mindig éhes és sosincs pénze, néha kapzsi és megalkuvó. Ő a klasszikus lusta, de játékos, gyermeki lelkületű és többnyire ártatlan gondolkodású szolga. Ami a szívén, az a száján, és nem igazán törődik tettei következményével, gyakran nem is látja át. A többi szereplő megpróbálja felhasználni saját céljai elérésére, és akár segít végül, akár nem, Arlecchino valahogy mindig olyan szerencsés, hogy pozitívan keveredjék ki a dolgokból. Alapvetően testi vágyak vezérlik: ha ételt lát, rögtön enni akar, ha elálmosodik, majd' elalszik a színpadon, ha kívánatos nőt lát, azonnal megkísérli megszerezni (eleinte egyszerűen ráugrott a női szereplőre, később ez finomodott).
Végül kifinomultabb, leleményes és okos karakterré fejlődött, aki túljár a kapzsi és arrogáns szereplők eszén, akikkel a színdarab folyamán kapcsolatba kerül, de alapvetően gondtalan személyiségét megőrizte. Párja legtöbbször Colombina.
Ruhája sok darabból varrt, tarka - eleinte a szegények folt hátán folt öltözékére utalt, később szabályos háromszögekből illetve rombuszokból összeállított színes kosztüm lett. Fekete félmaszkja kerek szemöldökű, orra kerek, vidám kópéságot tükröz. Többnyire nagy kalapot visel vagy svájcisapka jellegű fejfedőt nyúl- vagy rókafarokkal, és van egy botja (batocio), mellyel változatos dolgokat játszik el: kést vagy kanalat imitál, mintha enne, máskor kardként használja vagy üt vele.
Névváltozatai Trivellino, Tracagnino és Truffaldino. Többnyire Arlecchino helyett használták valamelyiküket, de olyan is előfordult, hogy Arlecchino és valamelyik változata egyszerre szerepelt a darabban. Ilyenkor riválisok vagy barátok voltak, és egyikük butább, másikuk okosabb volt.


Pedrolino: (névváltozata Pierino) nápolyi "származású", és a másik általánosan ismert commedia karakter. Kétféle személyisége lehet:
Egyrészt lehet ő az első zanni, a szolgák feje a háztartásban, ilyenkor ő a legokosabb karakter, eszesebb mint a gazdái, a szerelmespár illetve a többi szolga. Esetleg lehet az innamorato hű barátja, aki terveivel segíti a szerelmeseket. Sajnos azonban a többi szereplő túl ostoba vagy feledékeny ahhoz, hogy betartsa Pedrolino utasításait, aztán ha balul sülnek el a dolgok, összezavarodnak és készek azonnal őt hibáztatni. Van, hogy Pedrolino túl arrogáns ahhoz, hogy a sok hülyét kellően megokosítsa maga körül, vagy pontosan ellenkezőleg hajtja végre a gazdája utasításait, mert úgy véli, téved, és így keletkezik aztán a galiba, de végül megtalálja a megoldást és elsimítja a problémákat.
Másrészt lehet második zanni, ilyenkor messze a legbutább mind közül, még Arlecchino is túljár az eszén. Gyerekes, szinte infantilis viselkedésű, és néma vagy olyan keveset szól, hogy a többi karakter azt hiszi róla, hogy néma. Igazából szánni való kis figura, akit a többiek teljesen semmibe vesznek, és csak akkor figyelnek rá, ha hibáztatni lehet valamiért, vagy elpáholni. Sohasem rosszindulatú. Lehet, hogy a többiek kihasználják naiv butaságát, de míg Arlecchinot rá lehet beszélni, hogy helytelen dolgot cselekedjék, Pedrolino nyomorultul érzi magát, amikor rádöbben, mit tett - főként, mivel legfőbb vágya, hogy szeressék. Különösen Colombina szerelmére áhítozik, aki viszont Arlecchinot választja, és a melankolikus Pedrolino saját magát hibáztatja ezért. Ebben a formájában vált aztán a reménytelen és félénk szerelmes, szomorú bohóc ikonikus figurájává, francia nevén Pierrot-vá.
Öltözéke fehér és nagyon bő nadrágból és széles gallérú ingből áll, aminek nagy (fekete) gombjai vannak és túl hosszú ujja a kézfejére lóg. Fejre simuló kis kerek, fekete sapkát visel. Ő az egyetlen férfi szereplő az innamoratón kívül, akinek egyik változata sem visel maszkot. Helyette fehér púderréteg (infarinato) borítja az arcát, talán hogy ráerősítsen a második változat gyermeki ártatlanságára, szemben a többiek groteszk vagy torz maszkjaival. Időnként egy festett könnycseppel az arcán jelenik meg.


Burattino: abból a szempontból hasonlít Pedrolinóra, hogy ő is lehet okos, ilyenkor alacsonyabb rangú üzletemberként tevékenykedik; vagy a végletekig buta zanni, aki folyton éhes. Míg a legtöbb szereplő bár lusta, de ha kell fürge és akrobatikus, addig Burattino lassú mozgású és vontatott beszédű - ráadásul ha valaki nem érti, mit akar, undokul reagál.

Beppe Nappa: (kb. Bojtos Józsi, a Beppe a Guiseppe beceneve) hasonló Pedrolinohoz, mind ruhájában, mind néhány aspektusában. Szicíliai származású, egy öreg báró vagy egy kereskedő lusta szolgája. Mintha örökké épp alvásból rázták volna fel, folyton ásítozik. Még evés helyett is az alvást és az álomvilágot választja, így aztán nem végzi túl hatékonyan a dolgát.


La Servetta: franciául soubrette (mindkét nyelven szolgálólány), tehát a mai szubrett fogalma innen ered, a commediaból. Élénk, hamiskás, komikus szerepkör, az innamorata szobalánya legtöbbször. Néha ügyetlenke, de kedves, rokonszenves szereplő. Többnyire jelen van a színpadon, mint más karakterek ellenpontja (spalla), pl. Arlecchino, Pantalone. Később, akárcsak Zanni, saját személyiséget kap, ő lesz Colombina.

Colombina: (névváltozatai Fantesca, Mirandolina, Camilla, Lisetta) velencei, más forrás szerint toszkán szolgálólány, sőt lehet déli is. Többnyire az egyetlen női szolga, vagy ő a vezető servetta. Szellemes és okos, csapongó és beszédes, aki nagy örömét leli a gazdája bosszantásában. Kacér teremtés, néha kissé könnyű erkölcsű és alaposan felvágták a nyelvét, de alapvetően jóindulatú és kedves. Ő az innamorata segítője, gyakran mint egy idősebb testvér segít megoldani a szerelmesek problémáit (a női főhősnek ő az egyetlen útmutatója). Mindaz, ami az innamorata nem lehet: szabad, szemtelen, nem rabja a szerelemnek, és mindig kész az intrikára. Ő a darab legokosabb szereplője, szinte lehetetlen becsapni. Colombina az egyetlen, aki ki tudja fundálni, hogyan végződhetne a darab happy enddel (vagy az okos Pedrolino). Egyetlen hibája, hogy túlságosan kedveli a férfiakat, gyakran álmodozik akár az osotoba zannikról is, vagy elfogadja a Capitano udvarlását. Magabiztos, és nem szégyenli a múltját. Kedvese általában Arlecchino, a gazdája legtöbbször Pantalone - kettejük közt ez állandó feszültséget teremt (ebben a korban és társadalmi helyzetben a szexuális zaklatás inkább szokásnak számított, mint bűntettnek) és rengeteg mókás helyzetre és szójátékra ad lehetőséget.
Leggyakrabban Colombina mondja el a nyitó "boun giorno"-monológot, mivel valószínűleg ő az egyetlen, aki átlátja, mi történik.
Ruhája egyszerű, kötényt hord és fején fehér sapkát. Ő az egyetlen női szereplő, aki időnként maszkot visel, fekete félálarcot vagy morettát.


Egyedi vonással bíró változatai:
- Franceschina, aki Pantalone engedélyével hozzámegy Arclecchinóhoz, de közben gyakran Pantalone szeretője
- Ricciolina néven kicsit idősebb, elég gyakran használják, ha a van a darabban második szolgálólány is
- Smeraldina néven furcsa, őrültebb, kevésbé okos és fékezhetetlenebb
- Arlecchina vagy Arlechinetta, aki Arlecchino ruhájának mását hordja fehér köténnyel és sapkával.


Rosetta: (névváltozata Rotalinda) Pulcinella felesége. Sokat szenved erőszakos férje ütlegei és gorombasága miatt, de gyakran éppúgy visszaadja ő is, amit kap. Pontosan ismeri Pulcinellát, és cseppet sem kedves hozzá.
Arlechinettához hasonló öltözéket visel.



tradicionális maszktípusok
egyéb maskarák
commedia dell'arte 1

2010. július 12., hétfő

vázlat

Gondoltam mutatok egy vázlatot (egyelőre úgysincs más).
Szóval, amikor elkezdek gondolkodni egy oldalon, először csinálok egy nyers firkát, amin tulajdonképpen csak ronda krumplik vannak. Ilyenkor még kb nyolcvanszor átalakítom, vagy kidobom az egészet a francba, szóval nem lenne túl sok értelme kidolgozni. Ez után csinálok egy ilyen vázlatot, hogy nagyjából lássam az arckifejezéseket. Sajnos többnyire mikor már kész van, akkor döbbenek rá, hogy úgy rossz, ahogy van és utálom, és mehetek vissza a krumplikhoz. :)
Ez például az első fejezet második oldala:


Az első elképzelés az volt, hogy a fölső három kockába kb ugyanaz a nézőpont és kivágás kerül (cigire gyújt, belekortyol a kávéba és nagysokára megszólal). De a cigire gyújtás inkább az előző oldalra került, és akkor már ezeket is átalakítottam, hogy mozgalmasabb legyen, ráadásul így több oldalról meg tudom mutatni a főszereplő arcát. (Az előző ötlet viszont talán jobban kiemelte a hosszas csöndet és így végső soron Mona egy jellemző vonását.)

2010. július 10., szombat

Hello Cthulhu (Goodbye Kitty :)

Khm, emlékeztek erre? Ez Mona, hálóruhában. Ez a kinyúlt póló kb. mindent túlél.

Ez meg itt a Hello Cthulhu képregény. Most találtam meg (újra) a linket az Animált világon. :)

2010. június 30., szerda

interjú

Interjú velem az Animált világon (három napon túl gyógyulóan zavarba ejtő címsorral).
Ezúton is köszönöm a lehetőséget!

2010. június 22., kedd

meglepetés :)

A csend idejére egy kis meglepetés: ha valaki úgy érzi, nem tud élni a Marco Angyalai desktop verziója nélkül, letöltheti a számára kedves változatra kattintva.
Egyelőre csak 1680X1050 felbontásban elérhető, de ha szeretnétek más méretet, hagyjatok kommentet és meglátjuk mit tehetünk :)





2010. június 21., hétfő

Szicília

Ismét munkacsend van, de ezúttal nem a Vízválasztót rajzolom. Nem mondom, hogy sajnos, mert ez is jó feladat, szeretem.
Ha elfáradok, persze a neten nézelődöm: most épp (khm, hajlamos vagyok minden érdekes témába belekapni) Szicília után kutatok, mivel az atya szicíliai, és Mona is félig. Nem akarok hülyeségeket írni, viszont szeretnék például szicíliai szavakat használni helyenként. Merthogy az olasz és a szicíliai minimum két külön nyelvjárás, vagy még inkább két külön nyelv.
Keresgélésem közepette bukkantam erre a blogra. Szerintem rém szórakoztató :)

2010. június 16., szerda

a teljes prológus

- ami nem nagy kunszt, tekintve, hogy mindössze 2, azaz kettő oldalból áll. Eredetileg négyet akartam, de aztán beláttam, hogy nem számíthatok arra, hogy minden potenciális olvasó éppúgy bomlik Velencéért, mint én.

Viszont kész a második oldal! :)
Párban teszem ide az elsővel, mert közben az elsőn is átszíneztem két kockát. Korábban azt hittem, túl sötét lesz az a blokk és elbillenti az oldalt, de asszem valójában még jót is tesz neki, és így érthetőbb, kihez tatozik a köpeny és a kereszt. A legelső és az utolsó képen hellyel-közzel ugyanaz a városrészlet szerepel, csak pont az ellenkező nézőpontból, ez ilyen jó kis keretes szerkezet, és van értelme is, de ezt most nem tudom elmagyarázni durva spoilerezés nélkül - bár tény, hogy mire eljutna a becses olvasó odáig, hogy megértse, nem fog emlékezni erre (észre sem veszi), dehát.

2010. június 13., vasárnap

a legjobb 100 amerikai képregényrajzoló

- legalábbis az Atlas Comics szerint. Csak amerikaiakat tartalmaz a lista, nincsenek benne "stripperek", sem underground művészek (ahogy a leírás mondja) - kicsit bekövesedettnek is tűnik emiatt -, viszont olyan szempontból szimpatikus, hogy ad egy 4 pontból álló szempontlistát, ami alapján válogattak: The top 100 artists of American comic books.

(Btw készül a második oldal. :)

2010. június 9., szerda

az első megrajzolt oldal

Hát kérem, mérföldkőhöz érkeztünk: érzem annyira jónak a Prológus első oldalát, hogy megmutassam.
Amivel hosszan gondjaim voltak, az a három kis kocka a második sorban, amik mind tartalmilag, mind formailag meglehetős változásokon mentek keresztül az evolúció folyamán; aztán az épületek, hogy mit hagyjak el és mit rajzoljak meg (könnyen lehet, hogy sokkal stilizáltabbra kellene őket, jóval kevesebb részlettel - majd meglátjuk); illetve a tónusok érzékeltetésével. Aztán lehet, hogy túl kicsi az egyes kockák közti "utca", meg hogy nem jó arányú oldalt választottam, szóval lehet, hogy millió sebből vérzik, és lehet, hogy még visszatérek majd rá a mittomén, kétszázadik oldal után - ám most jó lesz ahhoz, hogy továbblépjek (végre!).

2010. június 8., kedd

a San Marcót rajzolni

Már most kezdem azt hinni, az ókori Egyiptom jobb választás lett volna helyszínnek. A San Marcón valahogy lényegesen több a csipke, mint egy piramison...

2010. június 5., szombat

nem megy (?)

El vagyok kicsit kenődve. Amit eddig tök jónak gondoltam és megfelelőnek láttam, azt egyre inkább eléggé rossznak gondolom és pocséknak (konkrétan? sablonosnak, elcsépeltnek, unalmasnak és rosszul megrajzoltnak) látom.
Rémes.
Mindegy, csinálom tovább. Vagy megjavítom most vagy később, vagy megjavul a szemem.

2010. június 2., szerda

tiny little working place :)

Az On my desk mintájára :) A hétvégén új gépet kaptam - nekem legalábbis az-, és ez alkalmat adott némi rendrakásra meg fotózkodásra.
Itt készülne a Vízválasztó, ha rajzolnám (helyette elmélyedt tanulmányokat folytatok a különféle kiadványszerkesztő és pdf író programok fajtái közt). Ha netán szabadkézi rajzra adnám magam, az nem itt történik, hanem a fotelben, egy keresztbe vetett rajztáblán, de az még ennyire sem látványos.

2010. május 31., hétfő

velencei maszkok 2 - egyéb maskarák

Az előző maszkos bejegyzésből kihagytam azokat a hagyományos velencei jelmezeket, amikhez nem tartoztak konkrét formájú álarcok. Ezekkel ma már nem igazán találkozhatunk a karneváli Velencében, de amíg olvastam-írtam róluk, végig az motoszkált a fejemben, hogy a történetbeli Marco atya a maga hétszáz évével közöttük élt - különösen, hogy régen a karnevál nagyjából fél éven keresztül tartott: október elején kezdődött a színházi idénnyel együtt, és bár adventkor (kb. december elejétől) "szünetelt", karácsony után új erőre kapott és kitartott egész húshagyó keddig (a nagyböjt, azaz a húsvét előtti negyvennapos időszak kezdetét megelőző utolsó napig). Milyen boldog lehetett az öreg, mikor mindez lecsökkent két hétre! :)
Szinte látom magam előtt, ahogy végigsuhan a fagyos városon, meg sem csusszan, ahogy a jeges San Marco-n kerülgeti a korcsolyázókat, lobogó köpennyel érkezik meg az Il Ridotto Publicoba, hogy kiparancsolja onnan az emberek elhatalmasodó játékszenvedélyén lakmározó démonokat...
Lássuk tehát, milyen figurák közt próbált rendet tartani az atya.

A mattaccinók vagy frombolatorék fehér vagy színes, körgalléros ruhában - de mindenképpen könnyebb öltözékben, mint a nehéz köpönyeges, előkelő kosztümök-, tollas kalapban járták a várost, kötényükben vagy kendőjükben kifúrt, rózsavízzel vagy más illatszerrel feltöltött tojásokkal, amikkel az utcán sétáló hölgyeket dobálták meg - a tetszetőseket. A csúnyának ítéltetettek záptojást kaptak. Sajátos szórakozás. Nevüket a mattinata ("délelőtt") szóból kapták, mivel reggelig mulatoztak, illetve a kendőről (frombola), amiben a tojásokat hordozták.
Eleinte az udvarolni vágyó fiatalemberek csak a kiszemelt hölgy háza előtt törték össze az ovi odoriferit, azaz az illatos tojásokat, hogy kimutassák a vonzalmukat, később azonban a bámészkodókat, a hölgyek férjét, majd magukat a hölgyeket is dobálni kezdték. Az élelmes kereskedők pedig nyuszinak (!) öltözve kísérték a mattaccinókat, nehogy kifogyjanak a munícióból. Mivel ez a bosszantó játék széles körben elterjedt, a velencei kormányzat tiltással próbálkozott (legkorábban 1268-ban), majd hálókat feszíttetett a San Marco Procuratie (három összefüggő épület körben a Szent Márk téren, hivataloknak ad otthont) árkádjai közé, hogy az előkelő hölgyek zavartalanul sétálhassanak, tojástámadások nélkül.


Az omo selvadego ("vadember") ruházata durva volt, gyakran szőrme egészítette ki. Hajába leveleket tűzött, övére pedig bunkósbotot akasztott. Ezek a maskarák csoportosan hangoskodtak, mulatoztak, és mindenféle tréfát eszeltek ki mások kárára, például a konfetti ősével, cukrozott rizzsel dobálták az arisztokratákat, vagy uzsorásokat kötöztek fordított lovaglóülésben szamarak hátára.


A maschere acrobatica ("akrobata jelmezesek") maszkos-gólyalábas figurák voltak, zsonglőrködtek, vagy fakorcsolyán suhantak a lefagyott Szent Márk téren, a csatornákon és a Giudecca rakpartjain.


A maschera da choltra (kb. "pokrócmaszk") elnevezés egy, a fejtetőn csokorban összefogott takarót vagy más nagy vásznat jelentett, ami jól érzékelhetően a kevésbé kifinomult, ám alapos jelmezek közé tartozott, hiszen egyszerre oldotta meg a fej és az egész test álcázását.


A magnifico e cortigiana ("a fontos ember és a kurtizán") páros jelmezek voltak, együtt jártak: a nemesen született, gazdag és fontos, idős férfi a szeretőjével. Velencében a prostituáltak száma 1509-ben elérte a tizenkétezret, persze a híres, művelt velencei kurtizánok ennél jóval kevesebben voltak. Az ő életüket a kormányzat rengeteg rendelettel próbálta szabályozni, időnként azt is meghatározták, mit viselhetnek. A betiltott ruhadarabok vagy hajviseletek azonnal divattá váltak a nemes hölgyek körében - a megszabott viselet pedig karneválkor könnyen felismerhetővé tette a maskarát.


A viloti földműves jelmez volt, a parasztok jellegzetes öltözékével és eszközeivel. Az elnevezés a villottes szóból ered, mely földműves dalokat jelentett, népszerű népballadákat olyan dallammal, amikre bármilyen szöveget rá lehetett illeszteni - ebben nyilván rejlett ismét némi lehetőség másokat kifigurázni, mindenféle elferdített dalszöveggel.


A diavoletto ("női ördög") vörös ördögszarvaival szinte a karnevál szellemiségét jelenítette meg, a mámoros életörömet, az őrült tobzódást a mulatságokban: bábosok, kötéltáncosok, jósok, zsonglőrök, kígyóbűvölők szórakoztatták a velenceieket; macskaöklelő- és libafogó-versenyt, a Szent Márk téren pedig bikaviadalokat tartottak - mindegyik meglehetősen kegyetlen mulatság volt. Legkedveltebb persze a szerencsejáték volt, amit 1638-ban egyenesen Marco Dandolo dózse palotájában lehetett játszani, az Il Ridotto Publico kaszinóban, ahol az arisztokraták magánvagyonukból tartották a bankot.


A gli sposi ("házasok" - vőlegény és menyasszony) szintén páros jelmez, nevük önmagáért beszél. Hogy a maszkok valódi párokat rejtettek, tiltott szerelmesek élték meg egymás iránti érzéseiket legalább karnevál idején, vagy csupán valami hecc volt készülőben, azt nem lehetett tudni, valószínűleg ilyen is, olyan is akadt köztük.
Egyébként a commedia dell'arte figurái közt is találunk szerelmespárt: nevük gli innamorati, a szerelmesek.


A maschera de Vesta vagy Zenda' tipikusan az alacsonyabb születésű velencei nők jelmeze volt. A zendale egy nagyon rövid fekete kabátka, vagy egy nagyon nagy fejkendő volt, amit egybekötöttek és a fejükre húztak. Gyakran csipke díszítette vagy áttetsző gézből készült, ami kacéran félig láttatta, félig takarta a nők arcát. A házas nők fehér színben hordták. Mivel karneválkor minden megengedett volt, számos nemes hölgy is viselte ezt a fajta jelmezt: a krónikák feljegyeztek egy olyan esetet, amikor a jövőbeni császárné, Oroszországi Mária a nászútján a zendá'-t viselte, és elragadta a Szent Márk téren a karnevál örömteli forgataga.



tradicionális maszktípusok
commedia dell'arte 1
commedia dell'arte 2