Szinte látom magam előtt, ahogy végigsuhan a fagyos városon, meg sem csusszan, ahogy a jeges San Marco-n kerülgeti a korcsolyázókat, lobogó köpennyel érkezik meg az Il Ridotto Publicoba, hogy kiparancsolja onnan az emberek elhatalmasodó játékszenvedélyén lakmározó démonokat...
Lássuk tehát, milyen figurák közt próbált rendet tartani az atya.
A mattaccinók vagy frombolatorék fehér vagy színes, körgalléros ruhában - de mindenképpen könnyebb öltözékben, mint a nehéz köpönyeges, előkelő kosztümök-, tollas kalapban járták a várost, kötényükben vagy kendőjükben kifúrt, rózsavízzel vagy más illatszerrel feltöltött tojásokkal, amikkel az utcán sétáló hölgyeket dobálták meg - a tetszetőseket. A csúnyának ítéltetettek záptojást kaptak. Sajátos szórakozás. Nevüket a mattinata ("délelőtt") szóból kapták, mivel reggelig mulatoztak, illetve a kendőről (frombola), amiben a tojásokat hordozták.
Eleinte az udvarolni vágyó fiatalemberek csak a kiszemelt hölgy háza előtt törték össze az ovi odoriferit, azaz az illatos tojásokat, hogy kimutassák a vonzalmukat, később azonban a bámészkodókat, a hölgyek férjét, majd magukat a hölgyeket is dobálni kezdték. Az élelmes kereskedők pedig nyuszinak (!) öltözve kísérték a mattaccinókat, nehogy kifogyjanak a munícióból. Mivel ez a bosszantó játék széles körben elterjedt, a velencei kormányzat tiltással próbálkozott (legkorábban 1268-ban), majd hálókat feszíttetett a San Marco Procuratie (három összefüggő épület körben a Szent Márk téren, hivataloknak ad otthont) árkádjai közé, hogy az előkelő hölgyek zavartalanul sétálhassanak, tojástámadások nélkül.
Az omo selvadego ("vadember") ruházata durva volt, gyakran szőrme egészítette ki. Hajába leveleket tűzött, övére pedig bunkósbotot akasztott. Ezek a maskarák csoportosan hangoskodtak, mulatoztak, és mindenféle tréfát eszeltek ki mások kárára, például a konfetti ősével, cukrozott rizzsel dobálták az arisztokratákat, vagy uzsorásokat kötöztek fordított lovaglóülésben szamarak hátára.
A maschere acrobatica ("akrobata jelmezesek") maszkos-gólyalábas figurák voltak, zsonglőrködtek, vagy fakorcsolyán suhantak a lefagyott Szent Márk téren, a csatornákon és a Giudecca rakpartjain.
A maschera da choltra (kb. "pokrócmaszk") elnevezés egy, a fejtetőn csokorban összefogott takarót vagy más nagy vásznat jelentett, ami jól érzékelhetően a kevésbé kifinomult, ám alapos jelmezek közé tartozott, hiszen egyszerre oldotta meg a fej és az egész test álcázását.
A magnifico e cortigiana ("a fontos ember és a kurtizán") páros jelmezek voltak, együtt jártak: a nemesen született, gazdag és fontos, idős férfi a szeretőjével. Velencében a prostituáltak száma 1509-ben elérte a tizenkétezret, persze a híres, művelt velencei kurtizánok ennél jóval kevesebben voltak. Az ő életüket a kormányzat rengeteg rendelettel próbálta szabályozni, időnként azt is meghatározták, mit viselhetnek. A betiltott ruhadarabok vagy hajviseletek azonnal divattá váltak a nemes hölgyek körében - a megszabott viselet pedig karneválkor könnyen felismerhetővé tette a maskarát.
A viloti földműves jelmez volt, a parasztok jellegzetes öltözékével és eszközeivel. Az elnevezés a villottes szóból ered, mely földműves dalokat jelentett, népszerű népballadákat olyan dallammal, amikre bármilyen szöveget rá lehetett illeszteni - ebben nyilván rejlett ismét némi lehetőség másokat kifigurázni, mindenféle elferdített dalszöveggel.
A diavoletto ("női ördög") vörös ördögszarvaival szinte a karnevál szellemiségét jelenítette meg, a mámoros életörömet, az őrült tobzódást a mulatságokban: bábosok, kötéltáncosok, jósok, zsonglőrök, kígyóbűvölők szórakoztatták a velenceieket; macskaöklelő- és libafogó-versenyt, a Szent Márk téren pedig bikaviadalokat tartottak - mindegyik meglehetősen kegyetlen mulatság volt. Legkedveltebb persze a szerencsejáték volt, amit 1638-ban egyenesen Marco Dandolo dózse palotájában lehetett játszani, az Il Ridotto Publico kaszinóban, ahol az arisztokraták magánvagyonukból tartották a bankot.
A gli sposi ("házasok" - vőlegény és menyasszony) szintén páros jelmez, nevük önmagáért beszél. Hogy a maszkok valódi párokat rejtettek, tiltott szerelmesek élték meg egymás iránti érzéseiket legalább karnevál idején, vagy csupán valami hecc volt készülőben, azt nem lehetett tudni, valószínűleg ilyen is, olyan is akadt köztük.
Egyébként a commedia dell'arte figurái közt is találunk szerelmespárt: nevük gli innamorati, a szerelmesek.
A maschera de Vesta vagy Zenda' tipikusan az alacsonyabb születésű velencei nők jelmeze volt. A zendale egy nagyon rövid fekete kabátka, vagy egy nagyon nagy fejkendő volt, amit egybekötöttek és a fejükre húztak. Gyakran csipke díszítette vagy áttetsző gézből készült, ami kacéran félig láttatta, félig takarta a nők arcát. A házas nők fehér színben hordták. Mivel karneválkor minden megengedett volt, számos nemes hölgy is viselte ezt a fajta jelmezt: a krónikák feljegyeztek egy olyan esetet, amikor a jövőbeni császárné, Oroszországi Mária a nászútján a zendá'-t viselte, és elragadta a Szent Márk téren a karnevál örömteli forgataga.
tradicionális maszktípusok
commedia dell'arte 1
commedia dell'arte 2
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése