2010. március 31., szerda

2010. március 30., kedd

tanulom a szakmát

Az a típus vagyok, aki még az úszást is könyvből tanulja. :)
Egy remek könyvet kaptam kb. két éve, Scott McCloud: A képregény mestersége* címmel. Képregény formában magyarázza el a pasas, hogyan álljunk neki a képregény-rajzolásnak. Jó, nem? Eddig kétszer olvastam végig, először szépen módszeresen minden sort, aztán másodszorra azt gondoltam, majd ugrok bizonyos részeknél - nem sikerült! Az egy dolog, hogy rendkívül szórakoztató (és nem viszi túlzásba a viccelődést), de nagyon nagyon hasznos is, még olyan szempontból is, ami nem csak és kizárólag a képregényekhez kötődik (pl. jellemző arckifejezések). Gyanítom, lesz egy harmadik nekiveselkedésem is, ezúttal tényleg a nagyon gyakorlati teendőkre koncentrálva.
Feladatokat is javasol... Na ezeket nem csinálom meg, egyszerűen arra nincs türelmem. Inkább csinálom "élesben", az első oldalakra gyanítom úgyis vissza kell térnem majd, amint gyakorlottabb leszek, de nem akarom, hogy elvesszen a lelkesedés.



*írt korábban egy másikat is, A képregény felfedezése címmel.

2010. március 28., vasárnap

az első

Ez volt az első rajz, amit a Vízválasztóhoz csináltam. Mindenhol a színes verziója szerepel, de ebből is, mint az összes többiből (nincs sok, összesen öt készült) a vonalas jobb, azt hiszem. Vagyis, én szeretem a színeseket, de kezdem azt hinni, ezzel közel egyedül vagyok. A képregény stílusát hasonlónak szánom, hogy tónusokat hogyan teszek rá, az még kérdéses.
A képen az első két női karakter szerepel.

2010. március 27., szombat

a történet

Szóval a sztori egy szerepjátékos történetnek indult: Ami volt a mesélő - a szöveges részt együtt is fogjuk csinálni -, és eleinte ketten, majd hárman játszottunk benne játékosként. Képtelenség elmondani a komplett ügyet, iszonyú hosszú lenne és bonyolult, és nem is szükséges. Néhány mondatban azért vázolom, hogy érthető legyen nagyjából, ha később valamiről beszélek.
A helyszín napjaink Velencéje, ahol egy titokzatos Alapítvány különleges képességekkel áldott-megvert fiatalokat gyűjt, hogy a karneválkor kirajzó démonokat segítsenek az Alapítvány vezetőjének, Marco atyának kordában tartani. Így kerül Velencébe a római Mona, a firenzei Romeo, az orosz Pjotr és eleve ott él Cleo. Később kiderül az atya és a város viszonyáról egy s más, és a szereplők mindenféle földi és túlvilági veszélyekkel és problémákkal találják szembe magukat.

2010. március 26., péntek

na jó, de miért képregény?

- vagy rajzolt regény, ahogy újabban én magamban gondolok rá.
nem tudom :D
talán mert grafikus vagyok, aki könnyebben fejezi ki magát képben, mint szóban. talán mert ugyanakkor nem akarok elszakadni az írott szó varázsától sem. talán mert azt akarom, hogy aki látja, az az én szememen át lássa, olyannak, amilyennek láttatni szeretném. talán mert az egyik művészeti portálon valaki azt mondta, szeretne képregényt látni azokból a rajzokból, amiket "csak úgy" csináltam a Vízválasztóhoz. :)
Valahogy úgy érzem, ez lesz a helyes forma...

2010. március 25., csütörtök

szenvedélyes szeretet

"Ha nincs meg benned a gyermeki lelkesedés, véged. A profizmus meg a határidő betartása csak egy dolog" - mondja Futaki Attila az Index cikkében.

Olvastam ezt a cikket pár hete, és forog bennem ez a néhány mondat.
Gyerekkoromban járt nekünk a Füles, és abban először mindig a pár oldalas képregényrészt kerestem meg (jól emlékszem, hogy volt ilyenből több is?), és imádtam. Zórád Ernőt különösen. Aztán volt egy Winnetou képregénykönyvünk, azt is nagyon szerettem, a napokban kerestem is Anyuéknál, persze valahova elrekkentette valaki, nem találtam. Aztán kedvelem a mangákat, de nem nézegettem olyan rengeteget belőlük. Mindegy, a lényeg hogy vannak ilyen képregényes emlékeim - de nagyon nem vagyok képregényrajongó. A Sin Citytől egyenesen félek. Szóval innen hiányzik a szenvedélyes szeretet...
Viszont a sztorit imádtam! :) Nagyon jó (volt) Monának lenni, minden percét élveztem, azokat is, amikor küszködtettük a különfellét, meg azokat is, amikor a szereplők hatottak egymásra.
Ez az én szenvedélyes szeretetem, vagy gyermeki lelkesedésem, ami remélhetőleg elviszi a hátán a képregényt.

2010. március 24., szerda

nyomhagyás papíron

Van egy történet, ami nagyon kedves a számomra. A barátaimmal közösen alakítottuk ki hónapokat töltve azzal, hogy a szereplőinek új és új vonásokat adtunk, múltat, jelent és lehetséges jövőt építettünk a számukra. Elmentünk együtt megnézni a valóságos helyszínt, összekacsintós vicceket gyártottunk, rengeteget nevettünk, és együtt sirattuk el, amikor vége lett a történetnek - mert a történetek sorsa már csak ez, hogy egyszer végük lesz.

Nos, nem szépítem. Én bőgtem a legtöbbet. :) Még javában tartott a történet, mikor már azon kezdtem el gondolkozni, hogyan menthetném el ezt a hangulatot, hogy aztán még további hónapokon keresztül élvezhessem a szereplők társaságát.
Találtam megoldást! A jó hír az volt, hogy valóban hosszú-hosszú hónapokról van szó. A rossz hír pedig az, hogy irdatlan sok munkámba és rengeteg tanulásba fog kerülni...
(tadamm, dobpergés)
KÉPREGÉNYT fogok rajzolni a Vízválasztó című történetből.

Nem rajzoltam még képregényt. Grafikus vagyok, illusztrátor leginkább, és jópár storyboard van a hátam mögött (a joghurtevésnek művészettyirül lehet, hogy többet tudnék beszélni, mint amennyit bárki elvisel) - ezek az előtanulmányaim.
Ebben a blogban nem a képregény fog szerepelni (esetleg részletek belőle), hanem a készítését dokumentálom. Azért, hogy emlékezzek: innen indultam, és ide jutottam aztán, és közben miként éreztem magam.
Nyomhagyás papíron. Vagy akárhol.