2010. július 27., kedd

betűk, buborékok és varázslat

Van betűtípusom Tikos Peti jóvoltából - végül pont az ő hatására a hagyományos képregényes nagybetűk és hangulat mellett döntöttem. Van ez a "vita" - legalábbis a McCloud könyv szerint -, hogy lehet-e, kell-e a képregények világába is betörnie a kisbetűknek... én nem tudom, és ha nálam tapasztaltabbak sem tudnak dönteni, nem biztos, hogy nekem kell megváltani a világot. :) Úgyhogy maradok a kaptafánál. (Aztán ha mégsem, hál'istennek nem kőtáblákat kell átvésnem ugye, csak fájlokat.)
Rápróbáltam a betűt a vázlatokra, és így pontosan látom, hogy milyennek kell lennie a buborékoknak - sőt ugye, így az is világos, hogy nem buborékhoz igazítjuk a feliratot, hanem felirathoz a buborék formáját - nekem előszörre az első verzió volt a logikus, most így viszont már ugye... És megnyugodtam, mert mindenhol elméreteztem ugyan a buborékokat, de csak egy-kettő lett kicsi. Tehát el fogok férni a szöveggel. Remélem.
Kitaláltam a varázslatokat is: nem fraktálok lesznek, mert lusta dög vagyok, és meglehetősen nehézkes, hosszú és bonyolult lenne úgy. Ellenben csodaszép szecessziós miafenék fogják majd mutatni jól, hogy varázslat történik. Most ez a terv. Nem mintha ez sokkal kevesebb melóval járna...

2010. július 25., vasárnap

ötletek

A legjobb ötletek váratlan időpontban érkeznek. Régebben az volt a legnagyobb ötletgyár, ha sétáltam, mostanában a legtöbb inkább zuhanyozás közben jön. (Fel kellene találni a vízhatlan jegyzetfüzetet!) Vagy olyankor, amikor épp elkezdem a levelet írni Aminak, hogy kicsit nyígjak arról, hogy nem jut eszembe egy probléma megoldása, és mondjon valami okosat. Írom és ahogy írom, már tudom is a megoldást, úgyhogy gondosan kitörlöm a levelet és lejegyzetelem az ötletet. Volt ilyen már vagy háromszor.
Most például azt találtam ki, hogyan tudom áthidalni azt az időszakaszt, amikor Mona megkapja az Alapítványtól az igenlő választ a jelentkezésére, és csomagol. Túl hirtelen lenne, ha egyszercsak ott lenne Velencében, nem akarom túlzottan fejezetekre sem feltördelni a történetet, viszont ha egy római kávéházból hopp! egyenesen Velencébe kerülne, az kissé fura lenne. Azt találtam ki, hogy kezekkel fogom ábrázolni a történéseket (cirka 2 hónapot): Mona kezével, ahogy megkapja a válaszlevelet, csomagol, ahogy bedobozolja a bábokat, átadja a lakása kulcsait, stb. Így nem kell sokat magyarázkodnom, mégis kb érthető, hogy mi van.
Nem vagyok még biztos benne, hogy ez az ultimét nagy jóság, de egyelőre tetszik az ötlet.

2010. július 24., szombat

Cleo és Mona - a teljes kép

Ha azt hittem, hogy kibírom anélkül, hogy egy teljesebb változatot is csináljak, tévedtem. Sejtem, hogy freak vagyok :) de kevés megnyugtatóbb dolgot tudok elképzelni ezeknek a szereplőnek a rajzolásánál...

2010. július 22., csütörtök

Cleo és Mona desktop

Hát, az úgy volt, hogy rém rossz kedvem volt tegnap, és kellett valami, ami gyorsan felvidít. Ha netán nektek is rossz kedvetek van, talán esetleg segíthet a desktop verzió. (Múltkor rám szóltak, hogy miért nincs rajta a cím, úgyhogy most ráraktam.)

Update: kijavítottam az elcsúszott színű szemeket. Grrrr!



2010. július 16., péntek

velencei maszkok 3 - a commedia dell'arte 2

Az első részben leírtam általánosan a commedia dell'artét, és bemutattam a szolgaszerepeket. Most az urak következnek és a szerelmespár, illetve egyéb (általam) besorolhatatlan karakterek. Ez még hosszabb lett, három napi hidegélelem szükségeltetik... de végre a vége is kész, már a szamócás napozóm tele volt a (hónapok óta) nyitott tabokkal.


Urak, avagy a Padronék (lehetnek az öregemberek, a Vecchi is):

A különböző itáliai területeken más jellegű Padronék alakultak ki, közös jellemzőjük az volt, hogy az idősebb emberek legrosszabb tulajdonságait figurázták ki. Általánosan elmondható róluk, hogy fösvények, gyanakvóak, hiszékenyek, kéjsóvárak - gyakran a szerelmi helyzetben saját fiuk vetélytársaként jelennek meg.

Pantalone: (feltehetőleg a velencei Szent Pantaleone nevéből - névváltozata Pantalone dei Bisognosi) gazdag és zsugori velencei kereskedő. Öreg, ingerlékeny és beteges, folyton panaszkodik, sántít, tüdőbaja van. A legfontosabb számára mindenekelőtt a pénz, amiért még a családi harmóniát vagy gyermekei boldogságát is képes feláldozni. Ugyanakkor beképzelt és öntelt, aki szereti, ha azt gondolják róla, hogy gazdag és hatalmas - il Magnificonak hívatja magát. Meglehetősen gyanakvó és ravasz, csakhogy ha valaki a nyereség ígéretével közelít felé, hiszékennyé válik és emiatt túljárnak az eszén. Gyakran ő az innamorata vagy az innamorato apja, aki előnyös házasságot próbál kovácsolni, vagy elszakítani gyermekét vagyontalan szerelmesétől. Ráadásul szoknyavadász, aki beképzeltségében vonzónak hiszi magát, és megpróbálja az innamoratát megszerezni saját magának, akár tulajdon fia kárára. Ha Colombinánál próbálkozik, ő gyakran pénzt csal ki tőle, szerelmet ígérve. Alapvetően viszont nem gonosz karakter és a végén megkönyörül a gyerekein - legtöbbször egyébként is az ő javukra kívánt cselekedni (a saját elképzelései szerint).
Piros, testhezálló inget és nadrágot (a velencei burzsoázia szokott viseletét) hordja, felette piros belsejű, fekete köpenyt, lábán felfelé kunkorodó sárga papucsot, fején görög gyapjúsapkát. Övéről kard és pénzes zacskó lóg. Fekete maszkja horgas orrú, bozontos szemöldökű és kecskeszakállú, melyet gyakran simogat.


Cola vagy Pasquariello a nápolyi, Cassandro vagy Cassandro d'Arteusi a firenzei öreg polgár. Ha Pantalone középkorú, ők ketten nagyon öregek - ennek ellenére Cola akrobatikus szerep. Át tudják venni Pantalone helyét, vagy barátjaként és riválisaként léphetnek fel.


il Dottore: (a Doktor, tehát ez nem a személyneve, hanem a foglalkozása. névváltozatai Dottore Graziano, Dottore Frobizone, Dottore Balanzone, Dottore Baloardo, esetleg Grazian Baloardo - a balle szóból, melynek jelentése lárifári, mesebeszéd) gőgös, tudálékos bolognai orvos, vagy ügyvéd, jogász, bíró, esetleg közjegyző. Tudós embernek számít, tagja az összes létező és nem létező akadémiának. Rengeteget beszél terjengős ékesszólással és szinte lehetetlen félbeszakítani, latinul és görögül idéz, de sosem helyesen, és amiket mond, az hiába tudományos, mert haszontalan és érthetetlen. Ezzel a vonásával a kor humanizmusba és a tudományba vetett túlzott hitét figurázza ki. A butább karakterek okosnak hiszik, az okosak átlátnak rajta a kezdetektől fogva. Ő maga néha tisztában van a képességivel, legtöbbször azonban valóban elhiszi magáról, hogy nagy tudós. Gyakran Pantalone szomszédja, régi barátja vagy riválisa - esetleg mind, ugyanazon a darabon belül. Ő is lehet valamelyik fiatal szerelmes apja. Esetleg szoknyavadász (bár ő nem gondolja magáról, hogy fiatal és vonzó lenne) - de a testi örömök közül inkább a jó ételek, és főként a bor iránt viseltet nagyobb odaadással. Üres és hosszú beszédeivel megakasztja a cselekményt és lehetőséget ad a többi színésznek egy kicsit pihenni.
A Dottore kövér, amely kövérség a gazdagságot jelképezi, és jól ápolt. Ruhája mindig fekete, fehér gallérral. Kalapja is fekete széles karimával, övébe tűzve zsebkendőt hord. Időnként hóna alatt nagy könyvvel jeleneik meg. Maszkja kiemeli húsos és póréhagyma-szerű orrát.


Tartaglia: (tartagliare jelentése dadogni) az előző kettőt helyettesítheti. Öntelt és nevetséges nápolyi hivatalnok. Dadog, így nehéz megérteni mit akar, és nehéz kivárni, amíg befejezi, ettől csak még mérgesebb lesz. Persze hosszú szövegeket kap, aminek már az elejébe belesül, és gyakran obszcén hangzású szavakat hoz létre.
Nagy a hasa és kopasz. Zöld vagy zöld-sárga csíkos ruhát és zöld köpenyt visel fehér harisnyával, nagy sárga, vagy szürke kalappal. Hatalmas szemüvege és kampós orrú maszkja van.


il Capitano: (a Kapitány, tehát szintén nem személynévről van szó) eredendően ugyan olasz volt, liguriai (északi) de később a spanyol zsoldos katonákat figurázták ki vele, mivel ebben az időszakban hódították meg a spanyolok Itáliát - tehát déli típussá vált, spanyol, esetleg francia. A darab során idegenként érkezik a városba, így a többi szereplő számára ismeretlen a múltja (és ennek ő igencsak örül). Spanyol szavakat használ hibásan, vagy erős spanyol akcentusa van. Már leszerelt katona és kalandor, nagy nőcsábász. Szájhős, aki hihetetlen történeteket ad elő magáról, hetvenkedik és fölényeskedik: kiváló kardforgatónak és zseniális taktikusnak állítja be magát, de valójában gyáva és valószínűleg ha járt is valaha csatatéren, az első volt, aki elfutott. Rendkívül megijed Arlecchinótól és az ő fabotocskájától... Ha harcra kerül a sor, inkább elbújik vagy elszalad. Mivel kívánatosnak, kedvesnek és kifinomultnak gondolja magát, azt hiszi, ő minden nő álma. Tulajdonképpen legtöbbször emiatt beszél annyit saját magáról: legfőbb csábítási eszköze az öndicséret. A forgatókönyvtől függően van, hogy egyes női karakterek valóban vonzónak találják.
Sokoldalú karakter: lehet egyszerű ostoba szájhős; vagy lehetnek hátsó szándékai (pénz vagy egy nő megszerzése); lehet minden hájjal megkent gazember, akit más szereplők bérelnek fel aljas dolgokra; vagy lehet jószívű is, aki csak azt akarja, hogy szeressék, és annak ellenére, hogy gyáva, valóban a becsület és az igazság vezérli. A fiatalabb Capitano esetleg lehet egyben az innamorato is. Néha egy darabon belül a figura több változatát is alkalmazták, és a párbaj a két gyáva szájhős közt rendkívül mulatságos volt.
Hórihorgas figura, ruhája az uniformisokon alapul, sárga és narancs csíkokból áll, arany gombokkal. Fején széles karimájú tollas kalapot visel, lábán csizmát és hatalmas kardot hord magával - ezt valószínűleg nem is tudja forgatni. Hosszú, hegyes bajusza van és hosszú orra, mintha kompenzálna valamit: úgy mondják, minél hosszabb az orr, annál butább a Capitano.
Szinte minden társulat más és más nevet adott a saját Capitanojának. Ezek jellemükben is eltérnek egymástól kicsit:
A leggyakoribb Capitano Spaventa volt (spaurire olaszul azt jelenti, megijeszteni). Neki volt a legrövidebb orra.
Cap. Matamoros (mórgyilkos) volt állítólag az eredeti Capitano. Nagy és erős fizikumú és szép ruhákban jár. Azt állítja magáról, hogy a mórok (az olaszok és a spanyolok közös ellensége) teljes seregét fél kézzel legyőzte, miközben másik kezével az elfogott török szultánt tartotta, mindeközben halálos sebeket szerzett, ám mindez meg sem kottyant egy olyan férfiúnak, mint ő...
Cap. Giangurgulo (Falánkjános) orra hosszú és fallikus, ő maga pedig nagyon buta. Ha éhes - és mindig éhes - egyszerűbbnek találja ellopni az ételt, mint kitalálni, másként hogyan juthatna hozzá. Retteg a nőktől. Ezt a karakter gyakran használják szolga- vagy öregember-szerep helyett.
Cap. Fanfarone (hetvenkedő) valójában nem is spanyol, csak egy zanni, aki Capitanonak tetteti magát.
Cap. Coccodrillo névadója egy krokodil, de nem igazán képes az erőszakra.
Cap. Meo Squasquara (khm, a neve annyit jelent, kis szar) szolga volt korábban, de valami miatt felemelkedett, csakhogy új társadalmi osztálya nem fogadja be, így bizonyítani akar.
Ezeken kívül ismert még Cap. Rinoceronte (Rinocérosz), Cap. Spezza Monti (Hegyrepesztő), Cap. Escombardon della Papirotonda (ágyútűz, "kerek levél" - ), Cap. Cerimonia (Ceremónia), Cap. Spavento di Vall'Inferna (Pokolvölgyi Ijedelem kapitány), Cap. Fracasso (ricsaj), Cap. Terremoto (földrengés), Cap. Sangre y Fuego (vér és tűz), Cap. Spezzaferro (Vas-zúzó), Cap. Rodomonte (valószínűleg a rhodoszi kolosszusból ered, nagy és erős ember értelemben), Cap. Mala Gamba (rossz lábú), Cap. Zerbino (lábtörlő), Cap. Salvador de los Virgenes Burraches (az ittas szüzek megváltója)... és még sorolhatnánk.

Scaramuccia: (jelentése csetepaté) amikor a Capitano "kiment a divatból" - kb. a 17. sz. végén -, a helyét és feladatát a nápolyi ihletésű Scaramuccia vette át, akinek figurája Tiberio Fiorilli színész nevéhez erősen kötődik. Ügyesebb és okosabb a Capitanonál, szerencsésebb is, ráadásul mindig megtalálja a módját, hogy tettei következményét valaki másra fordítsa át. Pulcinella nagy barátja. Hencegő ő is, de nem azt állítja, hogy katona volt és nagy hős, hanem hogy az arisztokrácia tagja egy távoli (és nem létező) országban, és mivel nagy nőcsábász, a hódításaival is kérkedik. Tehetséges és művészien játszik a lanton, énekel hozzá.
Fekete vagy sötétszürke csíkos zekét visel fehér gallérral, fekete térdnadrágot és harisnyát, rövid fekete köpenyt és fején fekete barettet - és persze fekete a maszkja is.


Szerelmespár, azaz Gli Innamorati

Egy idő után a "vidéki szolga a városban" történet helyett a darabok számos nehézség árán végül összeházasodó ifjú szerelmespárról szóltak, akiket a többi szereplő segít illetve gátol céljuk elérésében. Ők voltak a Gli Innamorati, a szerelmespár. Nem annyira a személyiségük, mint inkább a darabban betöltött szerepük volt fontos, mivel ők hozták létre a helyzeteket, amikben a többi szereplő ki tudott bontakozni, illetve ők voltak, akikkel a közönség azonosulni tudott. Gyakran Pantalone vagy a Dottore fia és lánya. Egymásba szeretnek, de amint az első nehézség megérkezik (még ha lehet is rá számítani), azonnal kétségbe esnek. Ők maguk ritkán oldják meg a saját problémáikat, a servetta és a zanni az, illetve néhány más szereplő, aki megmondja, mit kell tenniük.
Az aktuális divat szerinti elegáns ruhákban játszottak, és ha két szerelmespár volt a darabban, az összetartozó lány és fiú azonos színt viselt (ebben az esetben első és második szerelmesekről beszélünk). Nem viseltek maszkot, ezzel is kifejezve ártatlanságukat és tiszta szívüket.

Innamorata: (vagy amarosa - a szerelmes lány) Vittoria, Lidia, Lucinda, Cornelia, Silvia, Flammina, Corallina - illetve a sokoldalú Colombina is lehetett egyben innamorata is. A legismertebb név a szerepkörben az Isabella, ami Isabella Andreinihez kötődik. Andreini híres és dédelgetett színésznő volt egyrészt tehetsége a színészet és a költészet terén, másrészt bátorsága miatt: ebben a korban (1578 körül), amikor még az is botrányszámba ment, hogy nők szerepelnek a színpadon, ő többször levetkőzött a közönség előtt, vagy letépték a ruháját. Az ő innamoratája okosabb volt a többinél, több makacssággal, kacérsággal, lélekjelenléttel, és képes volt önállóan kitalálni terveket és cselekedni.

Innamorato: (vagy amoroso - a szerelmes fiú) Flavio, Lelio, Aurelio, Oratio, Silvio, Leandro. Toscanai tájszólás jellemzi.


Egyéb szereplők

Gianduia: (a mogyorós bonbon neve Torinóban) népszerű torinoi szereplő. Szereti a jó borokat, a finom ételeket, nem él bonyolult szerelmi életet és nem keresi a harcot. Nyitott, kedélyes, eszes figura, aki ellenfeleit szellemes nyelvi fordulatokkal győzi le. Nagylelkűsége és igazságérzete a gyengék és elnyomottak oldalára állítja.
Barna kabátot, mellényt és sárga nadrágot visel piros zoknival, fején
18. századi copfos paróka és kalap van.

Stenterello: firenzei karakter. Egyrészt nagylelkű, mindig kész segítséget nyújtani a rászorulóknak, szellemes, okos, elszánt és optimista - másrészt szórja a pénzt és hitelezői üldözik. Hogy kikerüljön a bajból, hosszú mesékbe fog a múltjából, de végül nem ad magyarázatot semmire, csak mindenkit összezavar.
Magas, szikár alkatú. Ruhája változó és eléggé szedett-vedett: kabátja kék, de a hajtókája fekete-piros kockás, világos mellényt és sötétebb nadrágot visel különböző harisnyákkal (egyik kék-fehér csíkos, másik piros). Kalapja háromszögletű, vörös haja lófarokba kötve.


Rugantino: (a ruganza, arrogancia római szóból; más forrás szerint a rugare, fortyogás szóból) Róma megszemélyesítője. Nagyképű, erőszakos és szemtelen, ugyanakkor nagyvonalú - eleinte a csendőr karikatúrája, később a fiatal római bandavezéré.
Kétféle öltözetben látható, vagy piros kabátban és piros kétágú kalapban, térdnadrággal, vagy a szegények szokásos kopott nadrágjában-ingében, övvel, nyaksállal.


Mamuthones: (neve a mamutból származik) szardíniai figura, a fesztiválok és ünnepségek tiszteletére jött létre, de ha agyonüttök, sem tudom megmondani, végülis mit csinál a darabban. Barna ruhája felett fekete báránybőrt visel, vállára különböző méretű harangok sorozatát akasztotta úgy, hogy a két legnagyobb legyen a vállán. Hasa elé kisebb sorozat harangot kötött. Fejét barna kendő fedi, arcát szomorú kifejezésű fekete famaszk.

Coviello: sokoldalú karakter, bár elég ritkán szerepel. Eredendően lusta, ostoba és kapzsi zanni, de valamért az hiszi, jobb, mint a többiek. Henceg, mint a Capitano, zavaros és dagályos beszédeket mond, mint a Dottore.
Szűk bohócruhát hord nagy gombokkal, kezében kard vagy mandolin van.


Rosaura:
Pantalone felesége azon ritka alkalmakkor, amikor van neki. Gyakran felszarvazza a férjét, és segít a lányának vagy fiának megtalálni akár férje ellenében is az igaz szerelmet és boldogságot. Néha Colombina érettebb és szexuálisan tapasztaltabb változata, aki - mivel a férje általában tehetetlen - vadászik a fiatalabb férfiakra, például a Capitanora, akit egészen megfélemlít.

La Ruffiana: idősebb női szereplő, valaha prostituált volt, esetleg kerítőnő. Sokféle szerepben használható: lehet a környék pletykafészke; egy kedves idős hölgy, aki kerítőt próbál játszani; valamelyik szereplő eltűnt édesanyja; boszorkány; csélcsap nő, aki férfiakra vadászik... Ha viszonylag még fiatalabb, akkor vonzó, és Colombina is tanul tőle. Gyakran Fiorinetta anyja. Egyes források szerint Colombinán kívül ő viselhetett maszkot a női szereplők közül a korai commediában.

Fiorinetta: fiatal kurtizán, La Ruffiana lánya. Sok szempontból olyan, mint egy innamorata, azaz fiatal, gazdag, művelt és intelligens - így mentora lehet az ifjú párnak, vagy Colombinának. Nyílt szexualitásával szinte kínozza az öregember karaktereket.



tardicionális maszktípusok
egyéb maskarák
commedia dell'arte 1

velencei maszkok 3 - a commedia dell'arte 1

Egyrészt a velencei karneváli maszkok és jelmezek számbavétele nem lenne teljes, ha kihagynánk a commedia dell'arte figurákat, másrészt... másrészt van egy jelenet, ahol Mona mindenkit berángatott bábozni egy commedia darabba és az tök jó volt. Igen, ilyen hülyeség miatt szívt... izé, olvashatjátok most ezt. :)
Ettől függetlenül be kell valljam, voltak pillanatok, mikor úgy éreztem, na most hagyom az egészet a francba. Például amikor előkerült a száztizenhetedik Colombina-változat, amiről aztán kiderült, mégis inkább innamorata. Vagy hiába néztem angolul, franciául, majd hívtam segítségül a Google Translate-et, még mindig értelmetlen volt a szöveg. Sőt, akkor lett csak igazán értelmetlen, de ezt ismeritek gondolom.
Szóval ez lett belőle, igyekeztem nem terjengősre, de az lett, úgyhogy azt gondoltam, kétfelé bontom, talán úgy átláthatóbb a szöveg.

Lapzárta után: tényleg RENGETEG! Lehet hogy valahova bele kellene írnom, hogy "aki idáig eljut, vendégem egy sörre"? ;)


A commedia dell'arte ("a hivatásos színészek színjátéka") a 16. században alakult ki Itáliában, fénykora a 16-17. századra tehető. A daraboknak csak a cselekményvázlatát (canovaccio) dolgozták ki, a párbeszédeket rögtönözték. Ez nem a mai improvizációt jelenti, sokkal inkább előre betanult, kész sémákat és szövegrészeket, illetve közismert és kedvelt tréfákat, amiket aztán a közönség reakcióinak megfelelően variáltak. Népszerűségét is ennek köszönhette, illetve frissességének, kritikus és pimasz hangvételének, szemben az addig megszokott merev és rideg stílussal. Hivatásos vándorszínész-társulatok mutatták be, a társulat létszáma sosem volt több tizenkettőnél. Minden színésznek volt saját szerepe, kizárólag azt játszotta. A korai commediában a női szerepeket is férfiak játszották, őket zagnának hívták, de ez nem sok teret engedett a női szereplők valósághű ábrázolásának, így elég hamar megjelentek a nők is a színpadon - ez persze egyszerre volt botrányos és rendkívül népszerű. A színészi eszközök közé a karikírozó beszéd és a tökéletességig fejlesztett testbeszéd tartozott, eltúlzott és jellemző mozdulatokkal. Állandó fordulatnak számított a különböző olasz nyelvjárásokból fakadó komikum, az eltitkolt személyazonosság, egyes szereplők eljátszott vagy elhíresztelt őrülete, téves halálhírek, féltékeny férjek, vagy akár verekedés, erotikus játékok és gorombaságok, a botozás (bastonatura) és a személycsere (travistimento) - utóbbit a szereplők által állandóan viselt maszkok tették lehetővé, így viszont le kellett mondani az arcjáték adta jellemábrázolásról. Ugyanakkor mivel a legtöbb néző csak messziről (pl. a megmaradt ókori színházak lelátóiról) látta az előadást, a mimika nem is kaphatott volna igazán hangsúlyt.
Díszleteket nem igazán használtak, többnyire fából ácsolt színpadon, várost ábrázoló festett vászon előtt játszottak. Az ének és a tánc az előadások elengedhetetlen részei voltak: népdalokat (canzone a ballo-kat) énekeltek és népi táncokat táncoltak: correntét, gagliardát, pavane-t, illetve bűvésztrükköket és akrobatamutatványokat adtak elő. Mindezeket a cselekményt megszakító részeket intermezzoknak vagy lazzinak hívták.
A szereplőket tekintve alaptípusokat találunk (tipi fissi), akiknek mind külseje, mind a belső tulajdonságai többé-kevésbé állandóak voltak. Több csoportba oszthatók, a csoportok pedig ellentétpárba rendezhetők (a kontrasztot az antik komédiákból emelte át a commedia dell'arte), pl. szolgák és urak, idősek és fiatalok. A darabok alapötlete kezdetben a vidéki szolga története volt, aki a városba kerülve különböző furfangokkal tud csak túljárni önkényes gazdái eszén, később számos nehézség árán végül összeházasodó ifjú szerelmespárról szóltak, akiket a többi szereplő segít illetve gátol céljuk elérésében. Ők voltak a Gli Innamorati, a szerelmespár (innamorata a lány, innamorato a fiú).


Szolgák, avagy a Zanni és a Servetta:

Zanni: bergamoi származású, neve is a Giovanni (az egyik leggyakoribb olasz férfinév) bergamoi változata. Fő gondjai az éhség (névváltozatai is erre utalnak: Zan Farina - Liszt Jancsi, Zan Salsiccia - Kolbász Jancsi, vagy Zan Pignetta - Fazék Jancsi), a paraszti munka nehézsége és kiszolgáltatottsága. Szegény, elkeseredett, mindenki kineveti és megpróbálja kihasználni, ugyanakkor megvan a magához való esze. Jellemző rá a nagyon hosszú orrú maszk. Öltözékét később a Pulcinella figura vette át. A szereptípus később kettévált, a primo (első) zanni rendkívül eszes volt, míg a secondo (második) zanni ostoba, vagy kedvesen naiv. Mostanság általánosan a szolga-szerepet nevezzük zanninak, illetve ha egy apró szolgaszerep kell, akinek nem szükséges külön személyiség, Zannit használják.


Pulcinella: (a pulcino, azaz csirke szóból) az eredeti Zanni-szerepből vált le. Tipikus nápolyi figura a nápolyiakra jellemző élénk gesztusokkal, és inkább Dél-Itáliában volt kedvelt. Megmondom őszintén, nem látok tisztán Pulcinella-ügyben, mert elég sok egymásnak ellentmondó forrást találtam. Ezek alapján többféle személyiség lehet: álmodozó, filozofikus, örökké melankolikus, feszültségek vagy kétségbeesés nélkül, és végül pont olyan egyszerűen kerül ki a kalandokból, ahogy belekeveredett; vagy lehet ostoba és beszédes, maga a megtestesült semmittevés, de többnyire szeretetreméltó; vagy kedveli a vérontást és előszeretettel nevet mások baján, különösen ha ő maga okozta, alakoskodik, bűnös hajlamú és illetlen. Ez utóbbi esetben remek harcos, vad és őrült. Sok más karakterrel ellentétben nem kérkedik a tetteivel - bár meg van róla győződve, hogy minden úgy helyes, ahogy ő csinálja. Jóindulatúnak és barátságosnak tetteti magát, ha okos, akkor butának és fordítva. Gyakran nős, párja Rosetta vagy Rotalinda. Talán furcsa lehet Pulcinella népszerűsége, de sok ember számára a szabadságot jelentette az ő alakja, mivel nem hajol meg a hatóság, az arisztokrácia, a gazdái vagy éppen a felesége előtt.
Furcsa, púpos figura, övvel összefogott fehér inget hord, bő fehér nadrágot, lábán papucsot, övébe fakardot tűzött. Fekete félmaszkot visel jellegzetes kampós orral, és hegyes kalapot - ez később süvegcukor formájúvá alakul, és coppolone a neve.


Brighella: (a briga, brigare jelentése veszekedés, cselszövés) ha szerepel a darabban, ő az első zanni. Ezenkívül lehet a maga ura is, kocsma vagy kisebb bolt tulaja, esetleg jegyző a hadseregben. Ezermester, ezért bármiféle munkát elvállal, mert tudja, hogy képes elvégezni - de kizárólag a maga hasznát nézi mindenkor. Bergamoi, és ebben a dialektusban is beszél egyedi kiejtéssel. Könnyedén túljár a többi szereplő eszén és kihasználja őket: ravasz, agyafúrt, mindenre kapható és találékony, mindemellett erőszakos és nagy nőcsábász. Tervei gyakran dugába dőlnek, pont mivel élvezi, hogy okosabb a többieknél, akiket jól rászedhet, így a kelleténél több csavart dolgoz ki - ilyenkor persze csak véletlen egybeesésről beszél és ártatlanságát bizonygatja. Mivel karizmatikus, és intrikus hajlama előrébb viszi a cselekményt, az előadás során jól használható szereplő, így sok darabban és számos névváltozatban találkozunk vele: Flautino, Bagatino, Gandolino, Fenocchio, Beltrame da Milano.
Fehér nadrágot és kabátot visel zöld csíkokkal, szakácssapkához hasonlatos fejfedőt és fekete maszkot. Öltözékéhez hozzá tartozik valamilyen hangszer (legtöbbször mandolin), amelyen kiválóan játszik és énekel hozzá.


Mezzettino: Brighella egy önállósult változata. Ő is erőszakos és cselszövő, de nyugodtabb. A későbbi időszakokban elegánsabb és érzékenyebb inassá vált, bár még mindig keverte a bölcs és a bolond jellemzőit. A darabban sokféleképpen lehetett használni, mivel be tudta tölteni a csaló és a megcsalatott szerepét egyaránt.

Scapino: (a scappare, menekülni szóból) szintén Brighella változata, melyet Francesco Gabrielli első színész inspirált. Ravasz és furfangos, a nyereség vagy a bosszú kedvéért csap be másokat, de leginkább azt élvezi, hogy változatos módokon meglóghat üldözői elől. Szintén nőcsábász, de inkább a cselédlányokat hajkurássza, mintsem a fiatal szüzeket, és már néz is a következő nőügy után. Sok hangszeren játszik, még Brighellát is felülmúlja.



Arlecchino: (Alichino démon nevéből, Dante Isteni színjátékának Pokol jelenetéből) az egyik legismertebb commedia dell'arte karakter, és a bohócok és pantomimes szereplők elődje. Második zanniként indult naiv, gyámoltalan, kevésbé eszes, vidám északi parasztlegényként. Ő is bergamoi, de más nyelvjárásokból is átvesz kifejezéseket. Rendbontó, mindig éhes és sosincs pénze, néha kapzsi és megalkuvó. Ő a klasszikus lusta, de játékos, gyermeki lelkületű és többnyire ártatlan gondolkodású szolga. Ami a szívén, az a száján, és nem igazán törődik tettei következményével, gyakran nem is látja át. A többi szereplő megpróbálja felhasználni saját céljai elérésére, és akár segít végül, akár nem, Arlecchino valahogy mindig olyan szerencsés, hogy pozitívan keveredjék ki a dolgokból. Alapvetően testi vágyak vezérlik: ha ételt lát, rögtön enni akar, ha elálmosodik, majd' elalszik a színpadon, ha kívánatos nőt lát, azonnal megkísérli megszerezni (eleinte egyszerűen ráugrott a női szereplőre, később ez finomodott).
Végül kifinomultabb, leleményes és okos karakterré fejlődött, aki túljár a kapzsi és arrogáns szereplők eszén, akikkel a színdarab folyamán kapcsolatba kerül, de alapvetően gondtalan személyiségét megőrizte. Párja legtöbbször Colombina.
Ruhája sok darabból varrt, tarka - eleinte a szegények folt hátán folt öltözékére utalt, később szabályos háromszögekből illetve rombuszokból összeállított színes kosztüm lett. Fekete félmaszkja kerek szemöldökű, orra kerek, vidám kópéságot tükröz. Többnyire nagy kalapot visel vagy svájcisapka jellegű fejfedőt nyúl- vagy rókafarokkal, és van egy botja (batocio), mellyel változatos dolgokat játszik el: kést vagy kanalat imitál, mintha enne, máskor kardként használja vagy üt vele.
Névváltozatai Trivellino, Tracagnino és Truffaldino. Többnyire Arlecchino helyett használták valamelyiküket, de olyan is előfordult, hogy Arlecchino és valamelyik változata egyszerre szerepelt a darabban. Ilyenkor riválisok vagy barátok voltak, és egyikük butább, másikuk okosabb volt.


Pedrolino: (névváltozata Pierino) nápolyi "származású", és a másik általánosan ismert commedia karakter. Kétféle személyisége lehet:
Egyrészt lehet ő az első zanni, a szolgák feje a háztartásban, ilyenkor ő a legokosabb karakter, eszesebb mint a gazdái, a szerelmespár illetve a többi szolga. Esetleg lehet az innamorato hű barátja, aki terveivel segíti a szerelmeseket. Sajnos azonban a többi szereplő túl ostoba vagy feledékeny ahhoz, hogy betartsa Pedrolino utasításait, aztán ha balul sülnek el a dolgok, összezavarodnak és készek azonnal őt hibáztatni. Van, hogy Pedrolino túl arrogáns ahhoz, hogy a sok hülyét kellően megokosítsa maga körül, vagy pontosan ellenkezőleg hajtja végre a gazdája utasításait, mert úgy véli, téved, és így keletkezik aztán a galiba, de végül megtalálja a megoldást és elsimítja a problémákat.
Másrészt lehet második zanni, ilyenkor messze a legbutább mind közül, még Arlecchino is túljár az eszén. Gyerekes, szinte infantilis viselkedésű, és néma vagy olyan keveset szól, hogy a többi karakter azt hiszi róla, hogy néma. Igazából szánni való kis figura, akit a többiek teljesen semmibe vesznek, és csak akkor figyelnek rá, ha hibáztatni lehet valamiért, vagy elpáholni. Sohasem rosszindulatú. Lehet, hogy a többiek kihasználják naiv butaságát, de míg Arlecchinot rá lehet beszélni, hogy helytelen dolgot cselekedjék, Pedrolino nyomorultul érzi magát, amikor rádöbben, mit tett - főként, mivel legfőbb vágya, hogy szeressék. Különösen Colombina szerelmére áhítozik, aki viszont Arlecchinot választja, és a melankolikus Pedrolino saját magát hibáztatja ezért. Ebben a formájában vált aztán a reménytelen és félénk szerelmes, szomorú bohóc ikonikus figurájává, francia nevén Pierrot-vá.
Öltözéke fehér és nagyon bő nadrágból és széles gallérú ingből áll, aminek nagy (fekete) gombjai vannak és túl hosszú ujja a kézfejére lóg. Fejre simuló kis kerek, fekete sapkát visel. Ő az egyetlen férfi szereplő az innamoratón kívül, akinek egyik változata sem visel maszkot. Helyette fehér púderréteg (infarinato) borítja az arcát, talán hogy ráerősítsen a második változat gyermeki ártatlanságára, szemben a többiek groteszk vagy torz maszkjaival. Időnként egy festett könnycseppel az arcán jelenik meg.


Burattino: abból a szempontból hasonlít Pedrolinóra, hogy ő is lehet okos, ilyenkor alacsonyabb rangú üzletemberként tevékenykedik; vagy a végletekig buta zanni, aki folyton éhes. Míg a legtöbb szereplő bár lusta, de ha kell fürge és akrobatikus, addig Burattino lassú mozgású és vontatott beszédű - ráadásul ha valaki nem érti, mit akar, undokul reagál.

Beppe Nappa: (kb. Bojtos Józsi, a Beppe a Guiseppe beceneve) hasonló Pedrolinohoz, mind ruhájában, mind néhány aspektusában. Szicíliai származású, egy öreg báró vagy egy kereskedő lusta szolgája. Mintha örökké épp alvásból rázták volna fel, folyton ásítozik. Még evés helyett is az alvást és az álomvilágot választja, így aztán nem végzi túl hatékonyan a dolgát.


La Servetta: franciául soubrette (mindkét nyelven szolgálólány), tehát a mai szubrett fogalma innen ered, a commediaból. Élénk, hamiskás, komikus szerepkör, az innamorata szobalánya legtöbbször. Néha ügyetlenke, de kedves, rokonszenves szereplő. Többnyire jelen van a színpadon, mint más karakterek ellenpontja (spalla), pl. Arlecchino, Pantalone. Később, akárcsak Zanni, saját személyiséget kap, ő lesz Colombina.

Colombina: (névváltozatai Fantesca, Mirandolina, Camilla, Lisetta) velencei, más forrás szerint toszkán szolgálólány, sőt lehet déli is. Többnyire az egyetlen női szolga, vagy ő a vezető servetta. Szellemes és okos, csapongó és beszédes, aki nagy örömét leli a gazdája bosszantásában. Kacér teremtés, néha kissé könnyű erkölcsű és alaposan felvágták a nyelvét, de alapvetően jóindulatú és kedves. Ő az innamorata segítője, gyakran mint egy idősebb testvér segít megoldani a szerelmesek problémáit (a női főhősnek ő az egyetlen útmutatója). Mindaz, ami az innamorata nem lehet: szabad, szemtelen, nem rabja a szerelemnek, és mindig kész az intrikára. Ő a darab legokosabb szereplője, szinte lehetetlen becsapni. Colombina az egyetlen, aki ki tudja fundálni, hogyan végződhetne a darab happy enddel (vagy az okos Pedrolino). Egyetlen hibája, hogy túlságosan kedveli a férfiakat, gyakran álmodozik akár az osotoba zannikról is, vagy elfogadja a Capitano udvarlását. Magabiztos, és nem szégyenli a múltját. Kedvese általában Arlecchino, a gazdája legtöbbször Pantalone - kettejük közt ez állandó feszültséget teremt (ebben a korban és társadalmi helyzetben a szexuális zaklatás inkább szokásnak számított, mint bűntettnek) és rengeteg mókás helyzetre és szójátékra ad lehetőséget.
Leggyakrabban Colombina mondja el a nyitó "boun giorno"-monológot, mivel valószínűleg ő az egyetlen, aki átlátja, mi történik.
Ruhája egyszerű, kötényt hord és fején fehér sapkát. Ő az egyetlen női szereplő, aki időnként maszkot visel, fekete félálarcot vagy morettát.


Egyedi vonással bíró változatai:
- Franceschina, aki Pantalone engedélyével hozzámegy Arclecchinóhoz, de közben gyakran Pantalone szeretője
- Ricciolina néven kicsit idősebb, elég gyakran használják, ha a van a darabban második szolgálólány is
- Smeraldina néven furcsa, őrültebb, kevésbé okos és fékezhetetlenebb
- Arlecchina vagy Arlechinetta, aki Arlecchino ruhájának mását hordja fehér köténnyel és sapkával.


Rosetta: (névváltozata Rotalinda) Pulcinella felesége. Sokat szenved erőszakos férje ütlegei és gorombasága miatt, de gyakran éppúgy visszaadja ő is, amit kap. Pontosan ismeri Pulcinellát, és cseppet sem kedves hozzá.
Arlechinettához hasonló öltözéket visel.



tradicionális maszktípusok
egyéb maskarák
commedia dell'arte 1

2010. július 12., hétfő

vázlat

Gondoltam mutatok egy vázlatot (egyelőre úgysincs más).
Szóval, amikor elkezdek gondolkodni egy oldalon, először csinálok egy nyers firkát, amin tulajdonképpen csak ronda krumplik vannak. Ilyenkor még kb nyolcvanszor átalakítom, vagy kidobom az egészet a francba, szóval nem lenne túl sok értelme kidolgozni. Ez után csinálok egy ilyen vázlatot, hogy nagyjából lássam az arckifejezéseket. Sajnos többnyire mikor már kész van, akkor döbbenek rá, hogy úgy rossz, ahogy van és utálom, és mehetek vissza a krumplikhoz. :)
Ez például az első fejezet második oldala:


Az első elképzelés az volt, hogy a fölső három kockába kb ugyanaz a nézőpont és kivágás kerül (cigire gyújt, belekortyol a kávéba és nagysokára megszólal). De a cigire gyújtás inkább az előző oldalra került, és akkor már ezeket is átalakítottam, hogy mozgalmasabb legyen, ráadásul így több oldalról meg tudom mutatni a főszereplő arcát. (Az előző ötlet viszont talán jobban kiemelte a hosszas csöndet és így végső soron Mona egy jellemző vonását.)

2010. július 10., szombat

Hello Cthulhu (Goodbye Kitty :)

Khm, emlékeztek erre? Ez Mona, hálóruhában. Ez a kinyúlt póló kb. mindent túlél.

Ez meg itt a Hello Cthulhu képregény. Most találtam meg (újra) a linket az Animált világon. :)