2010. március 30., kedd

tanulom a szakmát

Az a típus vagyok, aki még az úszást is könyvből tanulja. :)
Egy remek könyvet kaptam kb. két éve, Scott McCloud: A képregény mestersége* címmel. Képregény formában magyarázza el a pasas, hogyan álljunk neki a képregény-rajzolásnak. Jó, nem? Eddig kétszer olvastam végig, először szépen módszeresen minden sort, aztán másodszorra azt gondoltam, majd ugrok bizonyos részeknél - nem sikerült! Az egy dolog, hogy rendkívül szórakoztató (és nem viszi túlzásba a viccelődést), de nagyon nagyon hasznos is, még olyan szempontból is, ami nem csak és kizárólag a képregényekhez kötődik (pl. jellemző arckifejezések). Gyanítom, lesz egy harmadik nekiveselkedésem is, ezúttal tényleg a nagyon gyakorlati teendőkre koncentrálva.
Feladatokat is javasol... Na ezeket nem csinálom meg, egyszerűen arra nincs türelmem. Inkább csinálom "élesben", az első oldalakra gyanítom úgyis vissza kell térnem majd, amint gyakorlottabb leszek, de nem akarom, hogy elvesszen a lelkesedés.



*írt korábban egy másikat is, A képregény felfedezése címmel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése