2010. július 27., kedd

betűk, buborékok és varázslat

Van betűtípusom Tikos Peti jóvoltából - végül pont az ő hatására a hagyományos képregényes nagybetűk és hangulat mellett döntöttem. Van ez a "vita" - legalábbis a McCloud könyv szerint -, hogy lehet-e, kell-e a képregények világába is betörnie a kisbetűknek... én nem tudom, és ha nálam tapasztaltabbak sem tudnak dönteni, nem biztos, hogy nekem kell megváltani a világot. :) Úgyhogy maradok a kaptafánál. (Aztán ha mégsem, hál'istennek nem kőtáblákat kell átvésnem ugye, csak fájlokat.)
Rápróbáltam a betűt a vázlatokra, és így pontosan látom, hogy milyennek kell lennie a buborékoknak - sőt ugye, így az is világos, hogy nem buborékhoz igazítjuk a feliratot, hanem felirathoz a buborék formáját - nekem előszörre az első verzió volt a logikus, most így viszont már ugye... És megnyugodtam, mert mindenhol elméreteztem ugyan a buborékokat, de csak egy-kettő lett kicsi. Tehát el fogok férni a szöveggel. Remélem.
Kitaláltam a varázslatokat is: nem fraktálok lesznek, mert lusta dög vagyok, és meglehetősen nehézkes, hosszú és bonyolult lenne úgy. Ellenben csodaszép szecessziós miafenék fogják majd mutatni jól, hogy varázslat történik. Most ez a terv. Nem mintha ez sokkal kevesebb melóval járna...

8 megjegyzés:

  1. És már mindjárt varázsolnak is, hogy lássuk miről van szó, ugye?

    VálaszTörlés
  2. nem készítenél csak úgy egy példányt a fraktálos verzióból is, hogy el tudjam képzelni ?=) mármint a fraktál az megvan, csak a képregényes varázs-fraktál borzasztó mód izgatja a fantáziám =)

    VálaszTörlés
  3. őőő. :) az a baj a fraktálos-mandalás verzióval, h nem igazán látszik tőle bármi más a képen, pláne h ugye a képregény kockái nem is olyan hűde nagyok. ráadásul nem is tudtam megnyugtató módon kitalálni, hogyan tudom technikailag úgy megvalósítani, h illeszkedjen a képi világba. a mandalákat továbbgondolva jutottam a szeci körgyűrűkig (vagy minek nevezzem).
    ettől függetlenül, ha lesz rá időm valamennyi, lehet h készítek egy fraktálos képet a kedvedért ;)

    VálaszTörlés
  4. Nekem az a véleményem a betűtipusokkal kapcsolatban, hogy elég sok mindent ki lehet fejezni akár a betűtípusok váltogatásával is. Kedvenc példám erre, Terry Prhachett HALÁL karaktere, bár ez nem képregényes, de akkor is eléggé karakteressé teszi a szereplőt. emellett lehet váltogatni a szövegbuborék színét, vagy áttetszőségét, bár ezt FF képregénynél nehéz... Szvsz nem baj, ha a hagyományoknál maradsz, rontani nem fog rajta.

    A fraktálos dologra én is kíváncsi lennék birizgálja a fantáziámat, akár egy illusztráció erejéig is.
    Azt osztom, hogy baromi macerás megrajzolni, és szenvedni vele... de lehet h megéri :D esetleg jó előre felkészülni és Brushokat gyártani belőle... De persze nem tudom ez mennyire jó ötlet, mert nem látok bele a készülő képregénybe. :D

    VálaszTörlés
  5. :D úgy tűnik tényleg kénytelen leszek egy fraktálosat is kiszenvedni, ha már ketten is érdeklődtök...
    az ötlet talán tényleg jó lett volna, csak nem érzem működőképesnek.

    betűk: hihi a Halál nekem is nagy kedvencem! (meg T.P. úgy eleve)
    nem lenne rossz ötlet, pl az Arkhamban egészen jól oldották meg - leszámítva h a Jokeré gyak. olvashatatlan, ami szerintem gáz - de ott ugye őrültek vannak, tehát egy kis zavarosság még nem is jön rosszul. de nekem itt és most annyi mindent kell váltogatnom (szellem sík, varázslatok, múltba nézés, az egyes emberek elméjének belseje) és mindezt képileg megoldani, h egyből felismerhető legyen épp mi történik, h nem akarom a képi világot még a kevert betűtípusokkal vagy szövegbuborékokkal is terhelni.

    VálaszTörlés
  6. Most már hárman vagyunk + a néma követők tömegei! Nekem is tetszett a fraktálos ötlet, de a szecessziósat is kíváncsian várom! Egyáltalán, bármit kíváncsian várok! :)
    De most komolyan... legalább 1 fraktálos képet, lécci, lécci, lécci!

    VálaszTörlés
  7. a néma követők tömegei? :D legyen igazad :) kellett nekem leírni ezt a fraktálos dolgot. most aztán meg is kell mutatnom tényleg, h miért nem jó :)
    nemsokára lesznek új oldalak föltéve. pont mert háromból egy oldalon varázsolás történik, azért késlekedem... (meg mert mást csinálok...)

    VálaszTörlés