Ettől függetlenül be kell valljam, voltak pillanatok, mikor úgy éreztem, na most hagyom az egészet a francba. Például amikor előkerült a száztizenhetedik Colombina-változat, amiről aztán kiderült, mégis inkább innamorata. Vagy hiába néztem angolul, franciául, majd hívtam segítségül a Google Translate-et, még mindig értelmetlen volt a szöveg. Sőt, akkor lett csak igazán értelmetlen, de ezt ismeritek gondolom.
Szóval ez lett belőle, igyekeztem nem terjengősre, de az lett, úgyhogy azt gondoltam, kétfelé bontom, talán úgy átláthatóbb a szöveg.
Lapzárta után: tényleg RENGETEG! Lehet hogy valahova bele kellene írnom, hogy "aki idáig eljut, vendégem egy sörre"? ;)
A commedia dell'arte ("a hivatásos színészek színjátéka") a 16. században alakult ki Itáliában, fénykora a 16-17. századra tehető. A daraboknak csak a cselekményvázlatát (canovaccio) dolgozták ki, a párbeszédeket rögtönözték. Ez nem a mai improvizációt jelenti, sokkal inkább előre betanult, kész sémákat és szövegrészeket, illetve közismert és kedvelt tréfákat, amiket aztán a közönség reakcióinak megfelelően variáltak. Népszerűségét is ennek köszönhette, illetve frissességének, kritikus és pimasz hangvételének, szemben az addig megszokott merev és rideg stílussal. Hivatásos vándorszínész-társulatok mutatták be, a társulat létszáma sosem volt több tizenkettőnél. Minden színésznek volt saját szerepe, kizárólag azt játszotta. A korai commediában a női szerepeket is férfiak játszották, őket zagnának hívták, de ez nem sok teret engedett a női szereplők valósághű ábrázolásának, így elég hamar megjelentek a nők is a színpadon - ez persze egyszerre volt botrányos és rendkívül népszerű. A színészi eszközök közé a karikírozó beszéd és a tökéletességig fejlesztett testbeszéd tartozott, eltúlzott és jellemző mozdulatokkal. Állandó fordulatnak számított a különböző olasz nyelvjárásokból fakadó komikum, az eltitkolt személyazonosság, egyes szereplők eljátszott vagy elhíresztelt őrülete, téves halálhírek, féltékeny férjek, vagy akár verekedés, erotikus játékok és gorombaságok, a botozás (bastonatura) és a személycsere (travistimento) - utóbbit a szereplők által állandóan viselt maszkok tették lehetővé, így viszont le kellett mondani az arcjáték adta jellemábrázolásról. Ugyanakkor mivel a legtöbb néző csak messziről (pl. a megmaradt ókori színházak lelátóiról) látta az előadást, a mimika nem is kaphatott volna igazán hangsúlyt.
Díszleteket nem igazán használtak, többnyire fából ácsolt színpadon, várost ábrázoló festett vászon előtt játszottak. Az ének és a tánc az előadások elengedhetetlen részei voltak: népdalokat (canzone a ballo-kat) énekeltek és népi táncokat táncoltak: correntét, gagliardát, pavane-t, illetve bűvésztrükköket és akrobatamutatványokat adtak elő. Mindezeket a cselekményt megszakító részeket intermezzoknak vagy lazzinak hívták.
A szereplőket tekintve alaptípusokat találunk (tipi fissi), akiknek mind külseje, mind a belső tulajdonságai többé-kevésbé állandóak voltak. Több csoportba oszthatók, a csoportok pedig ellentétpárba rendezhetők (a kontrasztot az antik komédiákból emelte át a commedia dell'arte), pl. szolgák és urak, idősek és fiatalok. A darabok alapötlete kezdetben a vidéki szolga története volt, aki a városba kerülve különböző furfangokkal tud csak túljárni önkényes gazdái eszén, később számos nehézség árán végül összeházasodó ifjú szerelmespárról szóltak, akiket a többi szereplő segít illetve gátol céljuk elérésében. Ők voltak a Gli Innamorati, a szerelmespár (innamorata a lány, innamorato a fiú).
Szolgák, avagy a Zanni és a Servetta:
Zanni: bergamoi származású, neve is a Giovanni (az egyik leggyakoribb olasz férfinév) bergamoi változata. Fő gondjai az éhség (névváltozatai is erre utalnak: Zan Farina - Liszt Jancsi, Zan Salsiccia - Kolbász Jancsi, vagy Zan Pignetta - Fazék Jancsi), a paraszti munka nehézsége és kiszolgáltatottsága. Szegény, elkeseredett, mindenki kineveti és megpróbálja kihasználni, ugyanakkor megvan a magához való esze. Jellemző rá a nagyon hosszú orrú maszk. Öltözékét később a Pulcinella figura vette át. A szereptípus később kettévált, a primo (első) zanni rendkívül eszes volt, míg a secondo (második) zanni ostoba, vagy kedvesen naiv. Mostanság általánosan a szolga-szerepet nevezzük zanninak, illetve ha egy apró szolgaszerep kell, akinek nem szükséges külön személyiség, Zannit használják.
Pulcinella: (a pulcino, azaz csirke szóból) az eredeti Zanni-szerepből vált le. Tipikus nápolyi figura a nápolyiakra jellemző élénk gesztusokkal, és inkább Dél-Itáliában volt kedvelt. Megmondom őszintén, nem látok tisztán Pulcinella-ügyben, mert elég sok egymásnak ellentmondó forrást találtam. Ezek alapján többféle személyiség lehet: álmodozó, filozofikus, örökké melankolikus, feszültségek vagy kétségbeesés nélkül, és végül pont olyan egyszerűen kerül ki a kalandokból, ahogy belekeveredett; vagy lehet ostoba és beszédes, maga a megtestesült semmittevés, de többnyire szeretetreméltó; vagy kedveli a vérontást és előszeretettel nevet mások baján, különösen ha ő maga okozta, alakoskodik, bűnös hajlamú és illetlen. Ez utóbbi esetben remek harcos, vad és őrült. Sok más karakterrel ellentétben nem kérkedik a tetteivel - bár meg van róla győződve, hogy minden úgy helyes, ahogy ő csinálja. Jóindulatúnak és barátságosnak tetteti magát, ha okos, akkor butának és fordítva. Gyakran nős, párja Rosetta vagy Rotalinda. Talán furcsa lehet Pulcinella népszerűsége, de sok ember számára a szabadságot jelentette az ő alakja, mivel nem hajol meg a hatóság, az arisztokrácia, a gazdái vagy éppen a felesége előtt.
Furcsa, púpos figura, övvel összefogott fehér inget hord, bő fehér nadrágot, lábán papucsot, övébe fakardot tűzött. Fekete félmaszkot visel jellegzetes kampós orral, és hegyes kalapot - ez később süvegcukor formájúvá alakul, és coppolone a neve.
Brighella: (a briga, brigare jelentése veszekedés, cselszövés) ha szerepel a darabban, ő az első zanni. Ezenkívül lehet a maga ura is, kocsma vagy kisebb bolt tulaja, esetleg jegyző a hadseregben. Ezermester, ezért bármiféle munkát elvállal, mert tudja, hogy képes elvégezni - de kizárólag a maga hasznát nézi mindenkor. Bergamoi, és ebben a dialektusban is beszél egyedi kiejtéssel. Könnyedén túljár a többi szereplő eszén és kihasználja őket: ravasz, agyafúrt, mindenre kapható és találékony, mindemellett erőszakos és nagy nőcsábász. Tervei gyakran dugába dőlnek, pont mivel élvezi, hogy okosabb a többieknél, akiket jól rászedhet, így a kelleténél több csavart dolgoz ki - ilyenkor persze csak véletlen egybeesésről beszél és ártatlanságát bizonygatja. Mivel karizmatikus, és intrikus hajlama előrébb viszi a cselekményt, az előadás során jól használható szereplő, így sok darabban és számos névváltozatban találkozunk vele: Flautino, Bagatino, Gandolino, Fenocchio, Beltrame da Milano.
Fehér nadrágot és kabátot visel zöld csíkokkal, szakácssapkához hasonlatos fejfedőt és fekete maszkot. Öltözékéhez hozzá tartozik valamilyen hangszer (legtöbbször mandolin), amelyen kiválóan játszik és énekel hozzá.
Mezzettino: Brighella egy önállósult változata. Ő is erőszakos és cselszövő, de nyugodtabb. A későbbi időszakokban elegánsabb és érzékenyebb inassá vált, bár még mindig keverte a bölcs és a bolond jellemzőit. A darabban sokféleképpen lehetett használni, mivel be tudta tölteni a csaló és a megcsalatott szerepét egyaránt.
Scapino: (a scappare, menekülni szóból) szintén Brighella változata, melyet Francesco Gabrielli első színész inspirált. Ravasz és furfangos, a nyereség vagy a bosszú kedvéért csap be másokat, de leginkább azt élvezi, hogy változatos módokon meglóghat üldözői elől. Szintén nőcsábász, de inkább a cselédlányokat hajkurássza, mintsem a fiatal szüzeket, és már néz is a következő nőügy után. Sok hangszeren játszik, még Brighellát is felülmúlja.
Arlecchino: (Alichino démon nevéből, Dante Isteni színjátékának Pokol jelenetéből) az egyik legismertebb commedia dell'arte karakter, és a bohócok és pantomimes szereplők elődje. Második zanniként indult naiv, gyámoltalan, kevésbé eszes, vidám északi parasztlegényként. Ő is bergamoi, de más nyelvjárásokból is átvesz kifejezéseket. Rendbontó, mindig éhes és sosincs pénze, néha kapzsi és megalkuvó. Ő a klasszikus lusta, de játékos, gyermeki lelkületű és többnyire ártatlan gondolkodású szolga. Ami a szívén, az a száján, és nem igazán törődik tettei következményével, gyakran nem is látja át. A többi szereplő megpróbálja felhasználni saját céljai elérésére, és akár segít végül, akár nem, Arlecchino valahogy mindig olyan szerencsés, hogy pozitívan keveredjék ki a dolgokból. Alapvetően testi vágyak vezérlik: ha ételt lát, rögtön enni akar, ha elálmosodik, majd' elalszik a színpadon, ha kívánatos nőt lát, azonnal megkísérli megszerezni (eleinte egyszerűen ráugrott a női szereplőre, később ez finomodott).
Végül kifinomultabb, leleményes és okos karakterré fejlődött, aki túljár a kapzsi és arrogáns szereplők eszén, akikkel a színdarab folyamán kapcsolatba kerül, de alapvetően gondtalan személyiségét megőrizte. Párja legtöbbször Colombina.
Ruhája sok darabból varrt, tarka - eleinte a szegények folt hátán folt öltözékére utalt, később szabályos háromszögekből illetve rombuszokból összeállított színes kosztüm lett. Fekete félmaszkja kerek szemöldökű, orra kerek, vidám kópéságot tükröz. Többnyire nagy kalapot visel vagy svájcisapka jellegű fejfedőt nyúl- vagy rókafarokkal, és van egy botja (batocio), mellyel változatos dolgokat játszik el: kést vagy kanalat imitál, mintha enne, máskor kardként használja vagy üt vele.
Névváltozatai Trivellino, Tracagnino és Truffaldino. Többnyire Arlecchino helyett használták valamelyiküket, de olyan is előfordult, hogy Arlecchino és valamelyik változata egyszerre szerepelt a darabban. Ilyenkor riválisok vagy barátok voltak, és egyikük butább, másikuk okosabb volt.
Pedrolino: (névváltozata Pierino) nápolyi "származású", és a másik általánosan ismert commedia karakter. Kétféle személyisége lehet:
Egyrészt lehet ő az első zanni, a szolgák feje a háztartásban, ilyenkor ő a legokosabb karakter, eszesebb mint a gazdái, a szerelmespár illetve a többi szolga. Esetleg lehet az innamorato hű barátja, aki terveivel segíti a szerelmeseket. Sajnos azonban a többi szereplő túl ostoba vagy feledékeny ahhoz, hogy betartsa Pedrolino utasításait, aztán ha balul sülnek el a dolgok, összezavarodnak és készek azonnal őt hibáztatni. Van, hogy Pedrolino túl arrogáns ahhoz, hogy a sok hülyét kellően megokosítsa maga körül, vagy pontosan ellenkezőleg hajtja végre a gazdája utasításait, mert úgy véli, téved, és így keletkezik aztán a galiba, de végül megtalálja a megoldást és elsimítja a problémákat.
Másrészt lehet második zanni, ilyenkor messze a legbutább mind közül, még Arlecchino is túljár az eszén. Gyerekes, szinte infantilis viselkedésű, és néma vagy olyan keveset szól, hogy a többi karakter azt hiszi róla, hogy néma. Igazából szánni való kis figura, akit a többiek teljesen semmibe vesznek, és csak akkor figyelnek rá, ha hibáztatni lehet valamiért, vagy elpáholni. Sohasem rosszindulatú. Lehet, hogy a többiek kihasználják naiv butaságát, de míg Arlecchinot rá lehet beszélni, hogy helytelen dolgot cselekedjék, Pedrolino nyomorultul érzi magát, amikor rádöbben, mit tett - főként, mivel legfőbb vágya, hogy szeressék. Különösen Colombina szerelmére áhítozik, aki viszont Arlecchinot választja, és a melankolikus Pedrolino saját magát hibáztatja ezért. Ebben a formájában vált aztán a reménytelen és félénk szerelmes, szomorú bohóc ikonikus figurájává, francia nevén Pierrot-vá.
Öltözéke fehér és nagyon bő nadrágból és széles gallérú ingből áll, aminek nagy (fekete) gombjai vannak és túl hosszú ujja a kézfejére lóg. Fejre simuló kis kerek, fekete sapkát visel. Ő az egyetlen férfi szereplő az innamoratón kívül, akinek egyik változata sem visel maszkot. Helyette fehér púderréteg (infarinato) borítja az arcát, talán hogy ráerősítsen a második változat gyermeki ártatlanságára, szemben a többiek groteszk vagy torz maszkjaival. Időnként egy festett könnycseppel az arcán jelenik meg.
Burattino: abból a szempontból hasonlít Pedrolinóra, hogy ő is lehet okos, ilyenkor alacsonyabb rangú üzletemberként tevékenykedik; vagy a végletekig buta zanni, aki folyton éhes. Míg a legtöbb szereplő bár lusta, de ha kell fürge és akrobatikus, addig Burattino lassú mozgású és vontatott beszédű - ráadásul ha valaki nem érti, mit akar, undokul reagál.
Beppe Nappa: (kb. Bojtos Józsi, a Beppe a Guiseppe beceneve) hasonló Pedrolinohoz, mind ruhájában, mind néhány aspektusában. Szicíliai származású, egy öreg báró vagy egy kereskedő lusta szolgája. Mintha örökké épp alvásból rázták volna fel, folyton ásítozik. Még evés helyett is az alvást és az álomvilágot választja, így aztán nem végzi túl hatékonyan a dolgát.
La Servetta: franciául soubrette (mindkét nyelven szolgálólány), tehát a mai szubrett fogalma innen ered, a commediaból. Élénk, hamiskás, komikus szerepkör, az innamorata szobalánya legtöbbször. Néha ügyetlenke, de kedves, rokonszenves szereplő. Többnyire jelen van a színpadon, mint más karakterek ellenpontja (spalla), pl. Arlecchino, Pantalone. Később, akárcsak Zanni, saját személyiséget kap, ő lesz Colombina.
Colombina: (névváltozatai Fantesca, Mirandolina, Camilla, Lisetta) velencei, más forrás szerint toszkán szolgálólány, sőt lehet déli is. Többnyire az egyetlen női szolga, vagy ő a vezető servetta. Szellemes és okos, csapongó és beszédes, aki nagy örömét leli a gazdája bosszantásában. Kacér teremtés, néha kissé könnyű erkölcsű és alaposan felvágták a nyelvét, de alapvetően jóindulatú és kedves. Ő az innamorata segítője, gyakran mint egy idősebb testvér segít megoldani a szerelmesek problémáit (a női főhősnek ő az egyetlen útmutatója). Mindaz, ami az innamorata nem lehet: szabad, szemtelen, nem rabja a szerelemnek, és mindig kész az intrikára. Ő a darab legokosabb szereplője, szinte lehetetlen becsapni. Colombina az egyetlen, aki ki tudja fundálni, hogyan végződhetne a darab happy enddel (vagy az okos Pedrolino). Egyetlen hibája, hogy túlságosan kedveli a férfiakat, gyakran álmodozik akár az osotoba zannikról is, vagy elfogadja a Capitano udvarlását. Magabiztos, és nem szégyenli a múltját. Kedvese általában Arlecchino, a gazdája legtöbbször Pantalone - kettejük közt ez állandó feszültséget teremt (ebben a korban és társadalmi helyzetben a szexuális zaklatás inkább szokásnak számított, mint bűntettnek) és rengeteg mókás helyzetre és szójátékra ad lehetőséget.
Leggyakrabban Colombina mondja el a nyitó "boun giorno"-monológot, mivel valószínűleg ő az egyetlen, aki átlátja, mi történik.
Ruhája egyszerű, kötényt hord és fején fehér sapkát. Ő az egyetlen női szereplő, aki időnként maszkot visel, fekete félálarcot vagy morettát.
Egyedi vonással bíró változatai:
- Franceschina, aki Pantalone engedélyével hozzámegy Arclecchinóhoz, de közben gyakran Pantalone szeretője
- Ricciolina néven kicsit idősebb, elég gyakran használják, ha a van a darabban második szolgálólány is
- Smeraldina néven furcsa, őrültebb, kevésbé okos és fékezhetetlenebb
- Arlecchina vagy Arlechinetta, aki Arlecchino ruhájának mását hordja fehér köténnyel és sapkával.
Rosetta: (névváltozata Rotalinda) Pulcinella felesége. Sokat szenved erőszakos férje ütlegei és gorombasága miatt, de gyakran éppúgy visszaadja ő is, amit kap. Pontosan ismeri Pulcinellát, és cseppet sem kedves hozzá.
Arlechinettához hasonló öltözéket visel.
tradicionális maszktípusok
egyéb maskarák
commedia dell'arte 1
Hű a mindenit! Ez aztán tudományos részletességű lett, le a kalappal és köszönjük az okosítást is. :)
VálaszTörlésköszi :) bár néha úgy érzem, csak üres fecsegés, mint a Dottore (lásd köv. rész ;)
VálaszTörlésKöszi nagyon❤️
VálaszTörlés