gyönyörű velencei hotelek

Velence lenyűgöző, mesés, pazar, pompás, burjánzó és persze gyönyörű - és próbálom abbahagyni a túlcsorduló áradozást. Aki szereti a barokk pompát legalább (vagy legfeljebb) fotókon, ebben a cikkben kedvére tobzódhat. Három velencei palota-szálloda, kevés leírással és csudás fényképekkel. (Engem majdnem elriasztott Brad Pitt az első képen, de csak bátorság!)
Itt egy fotó is:

Fellini Casanovája - karneváli jelenet

Filmes idők járnak :)
Ez itt Fellini Casanovájának nyitójelenete, a Karnevál. Nem Velencében forgatták (Fellini jobban szeretett műteremben dolgozni), így a helyszínt meg kellett építeni. A tengerhez nagy műanyag lapokat használtak, amik sötét színükkel fagyos érzetet keltettek. A jelenetben 600 statiszta lép fel.

a Hahn sör velencei reklámja

Mérsékelten vicces, de meglepődtem a végkifejleten, az tény :)

a teljes prológus

- ami nem nagy kunszt, tekintve, hogy mindössze 2, azaz kettő oldalból áll. Eredetileg négyet akartam, de aztán beláttam, hogy nem számíthatok arra, hogy minden potenciális olvasó éppúgy bomlik Velencéért, mint én.

Viszont kész a második oldal! :)
Párban teszem ide az elsővel, mert közben az elsőn is átszíneztem két kockát. Korábban azt hittem, túl sötét lesz az a blokk és elbillenti az oldalt, de asszem valójában még jót is tesz neki, és így érthetőbb, kihez tatozik a köpeny és a kereszt. A legelső és az utolsó képen hellyel-közzel ugyanaz a városrészlet szerepel, csak pont az ellenkező nézőpontból, ez ilyen jó kis keretes szerkezet, és van értelme is, de ezt most nem tudom elmagyarázni durva spoilerezés nélkül - bár tény, hogy mire eljutna a becses olvasó odáig, hogy megértse, nem fog emlékezni erre (észre sem veszi), dehát.

az első megrajzolt oldal

Hát kérem, mérföldkőhöz érkeztünk: érzem annyira jónak a Prológus első oldalát, hogy megmutassam.
Amivel hosszan gondjaim voltak, az a három kis kocka a második sorban, amik mind tartalmilag, mind formailag meglehetős változásokon mentek keresztül az evolúció folyamán; aztán az épületek, hogy mit hagyjak el és mit rajzoljak meg (könnyen lehet, hogy sokkal stilizáltabbra kellene őket, jóval kevesebb részlettel - majd meglátjuk); illetve a tónusok érzékeltetésével. Aztán lehet, hogy túl kicsi az egyes kockák közti "utca", meg hogy nem jó arányú oldalt választottam, szóval lehet, hogy millió sebből vérzik, és lehet, hogy még visszatérek majd rá a mittomén, kétszázadik oldal után - ám most jó lesz ahhoz, hogy továbblépjek (végre!).

a San Marcót rajzolni

Már most kezdem azt hinni, az ókori Egyiptom jobb választás lett volna helyszínnek. A San Marcón valahogy lényegesen több a csipke, mint egy piramison...

velencei maszkok 2 - egyéb maskarák

Az előző maszkos bejegyzésből kihagytam azokat a hagyományos velencei jelmezeket, amikhez nem tartoztak konkrét formájú álarcok. Ezekkel ma már nem igazán találkozhatunk a karneváli Velencében, de amíg olvastam-írtam róluk, végig az motoszkált a fejemben, hogy a történetbeli Marco atya a maga hétszáz évével közöttük élt - különösen, hogy régen a karnevál nagyjából fél éven keresztül tartott: október elején kezdődött a színházi idénnyel együtt, és bár adventkor (kb. december elejétől) "szünetelt", karácsony után új erőre kapott és kitartott egész húshagyó keddig (a nagyböjt, azaz a húsvét előtti negyvennapos időszak kezdetét megelőző utolsó napig). Milyen boldog lehetett az öreg, mikor mindez lecsökkent két hétre! :)
Szinte látom magam előtt, ahogy végigsuhan a fagyos városon, meg sem csusszan, ahogy a jeges San Marco-n kerülgeti a korcsolyázókat, lobogó köpennyel érkezik meg az Il Ridotto Publicoba, hogy kiparancsolja onnan az emberek elhatalmasodó játékszenvedélyén lakmározó démonokat...
Lássuk tehát, milyen figurák közt próbált rendet tartani az atya.

A mattaccinók vagy frombolatorék fehér vagy színes, körgalléros ruhában - de mindenképpen könnyebb öltözékben, mint a nehéz köpönyeges, előkelő kosztümök-, tollas kalapban járták a várost, kötényükben vagy kendőjükben kifúrt, rózsavízzel vagy más illatszerrel feltöltött tojásokkal, amikkel az utcán sétáló hölgyeket dobálták meg - a tetszetőseket. A csúnyának ítéltetettek záptojást kaptak. Sajátos szórakozás. Nevüket a mattinata ("délelőtt") szóból kapták, mivel reggelig mulatoztak, illetve a kendőről (frombola), amiben a tojásokat hordozták.
Eleinte az udvarolni vágyó fiatalemberek csak a kiszemelt hölgy háza előtt törték össze az ovi odoriferit, azaz az illatos tojásokat, hogy kimutassák a vonzalmukat, később azonban a bámészkodókat, a hölgyek férjét, majd magukat a hölgyeket is dobálni kezdték. Az élelmes kereskedők pedig nyuszinak (!) öltözve kísérték a mattaccinókat, nehogy kifogyjanak a munícióból. Mivel ez a bosszantó játék széles körben elterjedt, a velencei kormányzat tiltással próbálkozott (legkorábban 1268-ban), majd hálókat feszíttetett a San Marco Procuratie (három összefüggő épület körben a Szent Márk téren, hivataloknak ad otthont) árkádjai közé, hogy az előkelő hölgyek zavartalanul sétálhassanak, tojástámadások nélkül.


Az omo selvadego ("vadember") ruházata durva volt, gyakran szőrme egészítette ki. Hajába leveleket tűzött, övére pedig bunkósbotot akasztott. Ezek a maskarák csoportosan hangoskodtak, mulatoztak, és mindenféle tréfát eszeltek ki mások kárára, például a konfetti ősével, cukrozott rizzsel dobálták az arisztokratákat, vagy uzsorásokat kötöztek fordított lovaglóülésben szamarak hátára.


A maschere acrobatica ("akrobata jelmezesek") maszkos-gólyalábas figurák voltak, zsonglőrködtek, vagy fakorcsolyán suhantak a lefagyott Szent Márk téren, a csatornákon és a Giudecca rakpartjain.


A maschera da choltra (kb. "pokrócmaszk") elnevezés egy, a fejtetőn csokorban összefogott takarót vagy más nagy vásznat jelentett, ami jól érzékelhetően a kevésbé kifinomult, ám alapos jelmezek közé tartozott, hiszen egyszerre oldotta meg a fej és az egész test álcázását.


A magnifico e cortigiana ("a fontos ember és a kurtizán") páros jelmezek voltak, együtt jártak: a nemesen született, gazdag és fontos, idős férfi a szeretőjével. Velencében a prostituáltak száma 1509-ben elérte a tizenkétezret, persze a híres, művelt velencei kurtizánok ennél jóval kevesebben voltak. Az ő életüket a kormányzat rengeteg rendelettel próbálta szabályozni, időnként azt is meghatározták, mit viselhetnek. A betiltott ruhadarabok vagy hajviseletek azonnal divattá váltak a nemes hölgyek körében - a megszabott viselet pedig karneválkor könnyen felismerhetővé tette a maskarát.


A viloti földműves jelmez volt, a parasztok jellegzetes öltözékével és eszközeivel. Az elnevezés a villottes szóból ered, mely földműves dalokat jelentett, népszerű népballadákat olyan dallammal, amikre bármilyen szöveget rá lehetett illeszteni - ebben nyilván rejlett ismét némi lehetőség másokat kifigurázni, mindenféle elferdített dalszöveggel.


A diavoletto ("női ördög") vörös ördögszarvaival szinte a karnevál szellemiségét jelenítette meg, a mámoros életörömet, az őrült tobzódást a mulatságokban: bábosok, kötéltáncosok, jósok, zsonglőrök, kígyóbűvölők szórakoztatták a velenceieket; macskaöklelő- és libafogó-versenyt, a Szent Márk téren pedig bikaviadalokat tartottak - mindegyik meglehetősen kegyetlen mulatság volt. Legkedveltebb persze a szerencsejáték volt, amit 1638-ban egyenesen Marco Dandolo dózse palotájában lehetett játszani, az Il Ridotto Publico kaszinóban, ahol az arisztokraták magánvagyonukból tartották a bankot.


A gli sposi ("házasok" - vőlegény és menyasszony) szintén páros jelmez, nevük önmagáért beszél. Hogy a maszkok valódi párokat rejtettek, tiltott szerelmesek élték meg egymás iránti érzéseiket legalább karnevál idején, vagy csupán valami hecc volt készülőben, azt nem lehetett tudni, valószínűleg ilyen is, olyan is akadt köztük.
Egyébként a commedia dell'arte figurái közt is találunk szerelmespárt: nevük gli innamorati, a szerelmesek.


A maschera de Vesta vagy Zenda' tipikusan az alacsonyabb születésű velencei nők jelmeze volt. A zendale egy nagyon rövid fekete kabátka, vagy egy nagyon nagy fejkendő volt, amit egybekötöttek és a fejükre húztak. Gyakran csipke díszítette vagy áttetsző gézből készült, ami kacéran félig láttatta, félig takarta a nők arcát. A házas nők fehér színben hordták. Mivel karneválkor minden megengedett volt, számos nemes hölgy is viselte ezt a fajta jelmezt: a krónikák feljegyeztek egy olyan esetet, amikor a jövőbeni császárné, Oroszországi Mária a nászútján a zendá'-t viselte, és elragadta a Szent Márk téren a karnevál örömteli forgataga.



tradicionális maszktípusok
commedia dell'arte 1
commedia dell'arte 2

velencei maszkok 1 - tradicionális maszktípusok

Velencei történet karneváli maszkok nélkül? No way, ha engem kérdeztek. Szeretem a témát, de kevesebbet tudtam róla eddig, mint az kívánatos volt, így aztán kicsit utánanéztem. Álljon itt egy összefoglaló a hagyományos maszkok fajtáiról.

Az egyik legáltalánosabb a bauta, amelynek hagyományos változata először fekete volt, később fehér színű lett és rendszerint fekete köpennyel (tabarro), háromszög formájú kalappal (tricorne) és alatta fekete selyem vállepellel és fehér zsabóval viselték. Nincs szájvonala, de anélkül is rendkívül kifejező. Valaha kizárólag az arisztokraták joga volt bautát hordani, később aztán egészen demokratikussá vált, nemes és nemtelen, gazdag és szegény, férfi és nő egyaránt hordhatta. Nagy előnye volt, hogy viselője anélkül tudott enni-inni, hogy levenné a maszkot, és a Nagytanács is engedélyezte a viselését egész évre.
Bizonyos források szerint a maszkot hívják bautának, de olyan forrást is találtam, amely az egész öltözéket említi így, és a maszkot voltonak ("arc") vagy larvanak ("szellem") nevezi. Maga a szó vagy a német behüten ("megóvni") vagy az olasz bau vagy babau szóból származik. Utóbbi rosszféle szörnyet jelent, amivel a felnőttek ijesztgették a gyerekeket.
Az eredeti mesénkben Marco atyának pestismaszkja volt, én ezt ki fogom cserélni egy bautára - az az agresszív, akaratos vonal, ahogy a maszk végződik, illik az atyához.


Moretta ("sötét") vagy servetta muta ("néma szolgálólány") volt a neve annak a fekete bársony vagy bőr, kör formájú maszknak, amit nők hordtak. 1760 után terjedt el Velencében francia mintára. Érdekessége, hogy az eredeti változatot nem szalaggal vagy pánttal rögzítették, hanem a maszk belsejében volt egy kis gomb, amit a nők a szájukba vettek, és így tartották a maszkot az arcukon. Ha az óvatlan hölgy beszélni kezdett, a maszk lehullott, felfedve viselőjének arcát... Igényelt némi önfegyelmet a viselése. Időnként alul fekete csipkével egészítették ki.
Szerintem nagyon nőies a formája, és van ennek az egész gomb-dolognak valami erotikus, ugyanakkor kegyetlen felhangja is. Mona harci maszkja eredetileg egy hosszú orrú Zanni-arc az orrészén egy piercinggel, de az avatárja egy morettára emlékeztető maszkot visel, noha az nem ér le a szájáig. De mivel a szótlan, gyakran csak hümmögve válaszoló Mona egy commedia dell'arte darabbal jelentkezik az Alapítványhoz, valószínűtlen, hogy ne ismerné a tradicionális maszkokat - és elég freak ahhoz, hogy megjátsszon egy ilyen poént. Úgyhogy a képregényben morettát kap, mondjuk nem gombbal. Stílszerű lenne, de nem praktikus.


A pestisdoktor, a medico della peste szintén nagyon ismert, és meglehetősen bizarr. Charles de Lorme francia orvos az 1630-as pestisjárvány idején járta a várost hosszú, nyakig begombolt köpenyben, orvosi sapkában, kesztyűben, kezében pálcával (hogy ne kelljen a betegekhez érnie) - és hozzá egy hosszú csőrű maszkot tett az arcára, aminek csőrét mindenféle gyógynövénnyel tömte ki a fertőzést megelőzendő. Az ő viselete vált a pestisdoktor figurájává. A maszkhoz még kerek pápaszem is tartozik, ezt gyakran ráfestik az álarcra.


A gnaga maszkot olyan férfiak viselték, akik nőnek öltöztek - úgy tűnik, ez egyike a legrégibb poénoknak, illetve a homoszexualitás álcázására használták. A gnagák női ruhába bújtak, felvették ezeket a kissé malacszerű (macska)álarcokat, és gyereknek öltözött más férfiakkal vagy szintén álarcos gyerekekkel járták a várost. A nevük a "gnao" szóból ered, ami macskanyávogást jelent, és elvékonyított hangjukra utal, amivel női hangot imitáltak. Gyakran egy kosárban kismacskát vittek magukkal, az nyávogott helyettük. Nagyon vulgárisan beszéltek.


A domino az egész arcot takarta és nem volt szájhasítéka, így elváltoztatta a hangot. Az öltözék kiegészült még egy bő, csuklyás köpennyel, amivel teljessé válhatott a viselője inkognitója. Nevét a misezáró "Benedicamus Domino!" ("Magasztaljuk az Urat!") mondatról kapta, és az eredeti cél a papi réteg kifigurázása volt.
Ha jól értelmezem, itt is az egész jelenséget hívják dominónak, és a hozzá tartozó álarc, melyet egyes források néma maszknak neveznek, szinte a legelterjedtebb mostanság karneválkor.
Pjotr maszkja egy ilyen néma maszk (nos, ő sem beszél sokat), kék és ezüst színeket kapott.


Vannak aztán a fantáziamaszkok, amik gyakran ellentétes vagy egymást kiegészítő párokra épülnek (pl. nap-hold): Cleo ördögkislány-arcot formázó álarca ilyen, és gyanítom, hogy Romeonak, akit később viccelődő angyalnéven Donderiellnek becéznek a többiek, valami finoman angyalosat rajzolok majd; meg azok a maszkok, amik a commedia dell'arte hagyományos szereplőit idézik - de ez egy későbbi bejegyzés témája lesz.

A képeket a Tragicomicáról kölcsönöztem.


egyéb maskarák
commedia dell'arte 1
commedia dell'arte 2

Venice Daily Photo

Ebben a szent pillanatban találtam ezt a blogot. Azt hittem, elsírom magam a gyönyörűségtől (még mindig nem kizárt :). Minden nap egy fotó Velencéről. Istenem.

nyitókép

A Vízválasztó története anno azzal kezdődött, hogy a szereplők megérkeztek a Velence Alapítványhoz. Mona számára viszont nem itt indul, hanem amikor beadja a jelentkezését az Alapítványhoz, tehát Rómában. Amival azt gondoltuk ki, hogy legyen az a nyitó jelenet, amikor Marco atya megnézi titokban Monát egy római kávézóban, hogy lássa, alkalmas-e egyáltalán azokra a feladatokra, amiket a tagoknak szán. A nyitóképnek tehát Rómának kell lennie ez alapján. Ez idáig szép és logikus.
Csakhogy hosszabb nyitást terveztem, több kockán át tartót. Talán egész oldalast. Galambokkal.
Ebből pedig az következik, hogy nem kezdhetek Rómával, ahonnan záros határidőn belül távozik a főszereplőm (SPOILER! SPOILER! :), hogy vissza se térjen... Velencével kell kezdenem, ugyanezzel a hosszú nyitással, mert Velence ugyanannyira jelentős szereplője a történetnek, mint a játszó személyek. Megérdemli a bemutatást. És ez megint szép és logikus gondolatsor.
Aha...
Namost, azt találtam ki, hogy lesz egy nulladik fejezet, egy rövidke, szöveg nélkül, Velencével és Marco atyával, ahonnan és akivel/akitől minden kiindul... aztán mehet az öreg megnézni Monát Rómában, ahol megint lesz persze jelenetbeállító kép, de messze nem olyan hangsúlyos, mint a korábbi.
Most épp rém elégedett vagyok magammal.

helyszíntanulmány

Úgy alakult, hogy február elején a lányokkal megnéztük a helyszínt, Velencét a saját szemünkkel (odaút-visszaúton "alvás" a buszon, közben városnézés szakmányban).
Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy Velence gyönyörű. A kis sikátorok elképesztőek, mendegélsz és azt hiszed, na ez egy zsákutca, aztán az utolsó pillanatban az eddig szembejövő ház bejárata előtt elkanyarodik egy ember szélességben, és folytatódik tovább, ugyanolyan szorongatóan, keskenyen és kalandosan. De persze a csatornák a leggyönyörűbbek. Sejtelmes zöld fénnyel ragyog a víz a málló házfalak tövén, rózsaszínű vakolat pereg a gondolás lába nyomán, ahogy elrúgja magát...

Néhány fotó a hangulat kedvéért - egyelőre csak úgy általánosságban. Vannak konkrét helyszínek, amiket rajzban fogok megmutatni, vicces lesz majd akkor és ott összehasonlítani a valós helyszínt az elképzelttel.