ötletek

A legjobb ötletek váratlan időpontban érkeznek. Régebben az volt a legnagyobb ötletgyár, ha sétáltam, mostanában a legtöbb inkább zuhanyozás közben jön. (Fel kellene találni a vízhatlan jegyzetfüzetet!) Vagy olyankor, amikor épp elkezdem a levelet írni Aminak, hogy kicsit nyígjak arról, hogy nem jut eszembe egy probléma megoldása, és mondjon valami okosat. Írom és ahogy írom, már tudom is a megoldást, úgyhogy gondosan kitörlöm a levelet és lejegyzetelem az ötletet. Volt ilyen már vagy háromszor.
Most például azt találtam ki, hogyan tudom áthidalni azt az időszakaszt, amikor Mona megkapja az Alapítványtól az igenlő választ a jelentkezésére, és csomagol. Túl hirtelen lenne, ha egyszercsak ott lenne Velencében, nem akarom túlzottan fejezetekre sem feltördelni a történetet, viszont ha egy római kávéházból hopp! egyenesen Velencébe kerülne, az kissé fura lenne. Azt találtam ki, hogy kezekkel fogom ábrázolni a történéseket (cirka 2 hónapot): Mona kezével, ahogy megkapja a válaszlevelet, csomagol, ahogy bedobozolja a bábokat, átadja a lakása kulcsait, stb. Így nem kell sokat magyarázkodnom, mégis kb érthető, hogy mi van.
Nem vagyok még biztos benne, hogy ez az ultimét nagy jóság, de egyelőre tetszik az ötlet.

nyitókép

A Vízválasztó története anno azzal kezdődött, hogy a szereplők megérkeztek a Velence Alapítványhoz. Mona számára viszont nem itt indul, hanem amikor beadja a jelentkezését az Alapítványhoz, tehát Rómában. Amival azt gondoltuk ki, hogy legyen az a nyitó jelenet, amikor Marco atya megnézi titokban Monát egy római kávézóban, hogy lássa, alkalmas-e egyáltalán azokra a feladatokra, amiket a tagoknak szán. A nyitóképnek tehát Rómának kell lennie ez alapján. Ez idáig szép és logikus.
Csakhogy hosszabb nyitást terveztem, több kockán át tartót. Talán egész oldalast. Galambokkal.
Ebből pedig az következik, hogy nem kezdhetek Rómával, ahonnan záros határidőn belül távozik a főszereplőm (SPOILER! SPOILER! :), hogy vissza se térjen... Velencével kell kezdenem, ugyanezzel a hosszú nyitással, mert Velence ugyanannyira jelentős szereplője a történetnek, mint a játszó személyek. Megérdemli a bemutatást. És ez megint szép és logikus gondolatsor.
Aha...
Namost, azt találtam ki, hogy lesz egy nulladik fejezet, egy rövidke, szöveg nélkül, Velencével és Marco atyával, ahonnan és akivel/akitől minden kiindul... aztán mehet az öreg megnézni Monát Rómában, ahol megint lesz persze jelenetbeállító kép, de messze nem olyan hangsúlyos, mint a korábbi.
Most épp rém elégedett vagyok magammal.

a történet

Szóval a sztori egy szerepjátékos történetnek indult: Ami volt a mesélő - a szöveges részt együtt is fogjuk csinálni -, és eleinte ketten, majd hárman játszottunk benne játékosként. Képtelenség elmondani a komplett ügyet, iszonyú hosszú lenne és bonyolult, és nem is szükséges. Néhány mondatban azért vázolom, hogy érthető legyen nagyjából, ha később valamiről beszélek.
A helyszín napjaink Velencéje, ahol egy titokzatos Alapítvány különleges képességekkel áldott-megvert fiatalokat gyűjt, hogy a karneválkor kirajzó démonokat segítsenek az Alapítvány vezetőjének, Marco atyának kordában tartani. Így kerül Velencébe a római Mona, a firenzei Romeo, az orosz Pjotr és eleve ott él Cleo. Később kiderül az atya és a város viszonyáról egy s más, és a szereplők mindenféle földi és túlvilági veszélyekkel és problémákkal találják szembe magukat.

nyomhagyás papíron

Van egy történet, ami nagyon kedves a számomra. A barátaimmal közösen alakítottuk ki hónapokat töltve azzal, hogy a szereplőinek új és új vonásokat adtunk, múltat, jelent és lehetséges jövőt építettünk a számukra. Elmentünk együtt megnézni a valóságos helyszínt, összekacsintós vicceket gyártottunk, rengeteget nevettünk, és együtt sirattuk el, amikor vége lett a történetnek - mert a történetek sorsa már csak ez, hogy egyszer végük lesz.

Nos, nem szépítem. Én bőgtem a legtöbbet. :) Még javában tartott a történet, mikor már azon kezdtem el gondolkozni, hogyan menthetném el ezt a hangulatot, hogy aztán még további hónapokon keresztül élvezhessem a szereplők társaságát.
Találtam megoldást! A jó hír az volt, hogy valóban hosszú-hosszú hónapokról van szó. A rossz hír pedig az, hogy irdatlan sok munkámba és rengeteg tanulásba fog kerülni...
(tadamm, dobpergés)
KÉPREGÉNYT fogok rajzolni a Vízválasztó című történetből.

Nem rajzoltam még képregényt. Grafikus vagyok, illusztrátor leginkább, és jópár storyboard van a hátam mögött (a joghurtevésnek művészettyirül lehet, hogy többet tudnék beszélni, mint amennyit bárki elvisel) - ezek az előtanulmányaim.
Ebben a blogban nem a képregény fog szerepelni (esetleg részletek belőle), hanem a készítését dokumentálom. Azért, hogy emlékezzek: innen indultam, és ide jutottam aztán, és közben miként éreztem magam.
Nyomhagyás papíron. Vagy akárhol.