2013. január 27., vasárnap

Velencei karnevál 2013-ban

  A modern velencei karnevál nyilván sokkal szelídebb, mint középkori elődje. Minden évben valamilyen téma köré szervezik, az ideit a színeknek szentelték. Az ünnepség tegnap, 18 órakor kezdődött az Ilotopie társulat vízi parádéjával a Cannaregio-n, a Tre Archi és a Guglie hidak között.
Február 2-án 16 órakor tartják a Festa delle Marie-t, melynek kialakulásáról itt olvashattok angolul. A lényeg, hogy tizenkét szép, ifjú hölgy hatalmas kísérettel, történelmi kosztümben lassan átvonul a San Pietro di Castello templomtól a Piazza San Marcoig, röviden Piazzáig, azaz a Szent Márk térig, ami a karnevál központja. Később aztán kiválasztják közülük a legszebbet, ő lesz a 2013-as év karneváljának Mariája.
Február 3-án, délben kerül sor az Angyal röptére. Az egyik középkori karneválon egy török kötéltáncos sétált át a Piazzán, a harangtorony és a Palazzo Ducale Foscara loggiája közötti, kifeszített kötélen. A velenceiek megőrültek a mutatványért, elnevezték Svolo del Turconak, a pulyka / a török szárnyalásának és attól kezdve minden évben megismételték, egyre bonyolítva az eredetit, egészen addig, míg 1759-ben egy súlyos baleset véget vetett neki. Ezután a veszélyes kunszt helyett a Campanile tornyából a Dózsepalota egyik oszlopához erősített kötélen egy kis papírral bevont gipszgalambot csúsztattak le, ami félúton kinyílt és confettit, szalagokat, édességet vagy apró ajándékokat záporoztatott a tömegre. Ez volt a galamb röpte. 2001-ben aztán ismét változott a dolog: egy díszesen, szárnyakkal felöltöztetett meglepetés vendég (idén Marta Finotto, az előző évi Festa delle Marie verseny győztese) ereszkedik le a 99 méteres harangtoronyból, a Campaniléből az ünneplő tömeg közé. Ezt il Volo dell‘angelo-nak, azaz az Angyal röptének hívják.
Február 10-én délben pedig il Volo dell'Asino azaz a szamár röpte várható a Piazza Ferretto-n! 2002-től rendezik meg, az Angyal röptének paródiájaként. A összegyűlt nézőseregre csokipénzek hullanak, a szamár potyadékát imitálandó.
A karnevál ideje alatt kiállításokat és színházi programokat tartanak, például rendhagyó sétáló színházat "Titkok Velencében" címmel, bizonyos tereken korcsolyázni lehet, jelmezversenyek, főző show-k zajlanak, gyerekprogramok vannak és természetesen az elmaradhatatlan, maszkos figurák is megjelennek, művészi igényű - gyakran páros - jelmezekben. Minden este fél 9-től éjjel 11-ig tematikus zene szól a Szent Márk téren, minden este más és más szín kerül sorra. Ha valakit érdekel a pontos program, itt megnézheti.
Február 12-én, kedden délután 17.00-kor kezdetét veszi a záró ceremónia, a Svolo del Leon, mert Velencében minden repül, az oroszlán is repül természetesen, pont Velence egyik jelképe hagyná ki? A nagy vászonra festett oroszlán egészen a harangtoronyig megy, üdvözlésére hagyományos velencei kórus énekli a San Marco Himnuszt.
Éjjel 11.30-kor zárul majd ténylegesen a karnevál a "Vogata del silenzio"-val a Canal Grandén: gyertyafényekkel kivilágított csendes hajók (nem motorosok) és gondolák vízi parádéjával. Az evezés a Rialtotól a Szent Márk térig, pontosabban a Punta della Dogana épületéig tart.



Ha tetszik a bejegyzés, kérlek oszd meg másokkal is, hogy hozzájuk is eljusson. Köszönöm! :)
Itt pedig a facebookon is követheted az események alakulását.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése