2010. július 12., hétfő

vázlat

Gondoltam mutatok egy vázlatot (egyelőre úgysincs más).
Szóval, amikor elkezdek gondolkodni egy oldalon, először csinálok egy nyers firkát, amin tulajdonképpen csak ronda krumplik vannak. Ilyenkor még kb nyolcvanszor átalakítom, vagy kidobom az egészet a francba, szóval nem lenne túl sok értelme kidolgozni. Ez után csinálok egy ilyen vázlatot, hogy nagyjából lássam az arckifejezéseket. Sajnos többnyire mikor már kész van, akkor döbbenek rá, hogy úgy rossz, ahogy van és utálom, és mehetek vissza a krumplikhoz. :)
Ez például az első fejezet második oldala:


Az első elképzelés az volt, hogy a fölső három kockába kb ugyanaz a nézőpont és kivágás kerül (cigire gyújt, belekortyol a kávéba és nagysokára megszólal). De a cigire gyújtás inkább az előző oldalra került, és akkor már ezeket is átalakítottam, hogy mozgalmasabb legyen, ráadásul így több oldalról meg tudom mutatni a főszereplő arcát. (Az előző ötlet viszont talán jobban kiemelte a hosszas csöndet és így végső soron Mona egy jellemző vonását.)

3 megjegyzés:

  1. Nem jelenik meg a kommentem. :(

    VálaszTörlés
  2. Na akkor újra.
    Nagyon izgalmas milyen karakteresen feldobod őket pár vonallal. Nagyon benne vannak a kezedben. :) Nagyon várom a következőket is!

    VálaszTörlés