2010. július 25., vasárnap

ötletek

A legjobb ötletek váratlan időpontban érkeznek. Régebben az volt a legnagyobb ötletgyár, ha sétáltam, mostanában a legtöbb inkább zuhanyozás közben jön. (Fel kellene találni a vízhatlan jegyzetfüzetet!) Vagy olyankor, amikor épp elkezdem a levelet írni Aminak, hogy kicsit nyígjak arról, hogy nem jut eszembe egy probléma megoldása, és mondjon valami okosat. Írom és ahogy írom, már tudom is a megoldást, úgyhogy gondosan kitörlöm a levelet és lejegyzetelem az ötletet. Volt ilyen már vagy háromszor.
Most például azt találtam ki, hogyan tudom áthidalni azt az időszakaszt, amikor Mona megkapja az Alapítványtól az igenlő választ a jelentkezésére, és csomagol. Túl hirtelen lenne, ha egyszercsak ott lenne Velencében, nem akarom túlzottan fejezetekre sem feltördelni a történetet, viszont ha egy római kávéházból hopp! egyenesen Velencébe kerülne, az kissé fura lenne. Azt találtam ki, hogy kezekkel fogom ábrázolni a történéseket (cirka 2 hónapot): Mona kezével, ahogy megkapja a válaszlevelet, csomagol, ahogy bedobozolja a bábokat, átadja a lakása kulcsait, stb. Így nem kell sokat magyarázkodnom, mégis kb érthető, hogy mi van.
Nem vagyok még biztos benne, hogy ez az ultimét nagy jóság, de egyelőre tetszik az ötlet.

5 megjegyzés:

  1. Nekem tetszik az ötlet, sőt ehhez még sok szöveg sem kell, az benne a jó mert hát mindenki látja, hoyg mi történik, neeeem?

    VálaszTörlés
  2. köszi a megerősítést! egyelőre én is jónak tartom - pont emiatt, mert át tudok vele viszonylag nagy időtávot viszonylag kicsi magyarázkodással vészelni ;)
    lehet h a gyakorlatban aztán valami miatt nem fog mégsem működni (pl túl unalmas), de ez majd akkor kiderül.

    VálaszTörlés
  3. Az Arrivalban van egy ilyen... nem is, kettő is van. Az egyiknél bepakol, a másiknál különböző felhő formákkal mutatja az idő múlását. Nézd meg, hátha inspiráló.

    VálaszTörlés
  4. aha, lehet h az Arrival hatott rám tudat alatt... :) (a visszaemlékezéseket direkt elraktároztam jól, h hogyan csinálja, de a kezekre így konkrétan nem emlékeztem) köszi h felhívtad rá a figyelmemet!!

    VálaszTörlés
  5. Nem kezek, feltétlenül. Nem emlékszem pontosan, csak az összepakolás sok kis kockája van bennem, hogy tárgyakat mutat egyesével, aztán ezek a tárgyak visszaköszönnek a könyv végén aszem. de nálad van, lapozd fel. :)

    VálaszTörlés