2012. október 27., szombat

7. oldal

Elkészült a hetedik oldal! A keretek vastagságát - pontosabban vékonyságát - sokan említettétek, és én is úgy láttam, hogy túl vékony, így azt vastagabbra vettem.


Szeptember elején intézményesedett a gyerekem. Ugyan csak délelőttre, és továbbra sem úszkálok úgy az időben, mint hajdanán Dagobert bácsi a pénzében, de mégis, mégis a semminél egy kicsivel több jut szegény Vízválasztóra. Ennek az eredménye tulajdonképpen ez a hetedik oldal is. Terveim szerint hetente egy oldalt rajzolnék meg, de úgyis látom már előre, hogy ez a közeljövőben biztosan meghiúsul (előttünk van egy költözés például), tehát mondok inkább kéthetente egyet.
Aztán meglátjuk. Stay tuned! :)


2012. július 8., vasárnap

Luca széke - 6. oldal

Ez az oldal kb háromnegyed évig készült, asszem benevezem a Guinessbe. Szegény Mona, ennyi ideig utazni Rómából Velencébe...
Elkezdtem a következő oldalt, most tele vagyok friss energiákkal.


2012. február 19., vasárnap

makett

Amikor azt mondom, hogy rossz a térlátásom, azt úgy értem, hogy tényleg rossz. Ám együtt élek valakivel, akinek jó. És megszánt, ismét - (a háttérben a gyerek festésének nyomai):


Szóval most van egy nagyon cuki, földszint-első szint makettem a házról, lépcsővel és ajtóval, ami bár nem teljesen méretarányos mert magasabb lett, de nagyon, nagyon hasznos, és érezzétek a mély meggyőződést a hangomban. (Egyben jól látszik a termékhasználati palettánk egy alapvető szelete.)


2012. február 10., péntek

Dilbert magyarul

Annyira sajnos nem tudok jól angolul, hogy maradéktalanul kiélvezzem az összes Dilbertet az eredeti nyelven, így számomra nagy boldogság: Dilbert magyarul. Szuperség.

2012. február 9., csütörtök

a Mausról

Gondoltam hogy írok valamit a Mausról, mint az elmúlt év egyik legemlékezetesebb olvasmányélményéről. Sokszor elkezdtem, de valahogy nem ragadja meg a lényeget, hogy mit szeretek benne annyira. Itt egy tisztességesen megírt cikk, ez sem ragadja meg a lényeget, lehet hogy azt nem is lehet.
Mi a lényeg? Valami olyasmi, hogy a legtöbbször nem vagyok hajlandó háborús vagy holokausztos történetet nézni-olvasni, a Maus meg nagyjából az első három oldalon megvett magának. Mind történetmesélésben, mind hangulatban, mind rajzi-képi megoldásaiban zseniális.

2012. február 1., szerda

méla csend(nek tűnő egyéb elfoglaltságok)

... amiért is bocs mindenkitől.
Egy kiállítás anyagán dolgoztam, illetve dolgozom egy másikén (ha megvan, hogy hol és mikor, szólok, jó?) és sajnos nem megy minden egyszerre - így persze a "legszerelmebb" marad utoljára. :/ De igyekszem újra bekurblizni a Vízválasztót.