Közben egy kedves ismerősömmel beszélgettünk az ő egyik, elég sok területet lefedő ötletéről, amire egyszerűen képtelen (volt) időt szakítani, a napi munka mellett. Azt tanácsoltam neki, hogy mivel a megrendelő, a munka, a saját munkamorálja és a gázszámla nem fog változni, változtasson ő: különítsen el egy adag időt magának valamelyik napon arra, hogy aznap a saját ötletén dolgozik. Legyen ez az idő éppúgy "szent" és bekalkulált, mint amit a mások dolgaira szán. Úgy tűnik, több más impulzus mellett, talán ez volt számára az utolsó lökés ahhoz, hogy belekezdjen (noha nem tudom, hogy így csinálja-e, de nem is ez a lényeg, hanem hogy csinálja).
Igen.
Ha ilyen okos vagyok másoknak, miért nem vagyok ilyen okos magamnak? Miért várom azt, hogy majd egyszercsak kevesebb lesz a dolgom és minden időmet a Vízválasztónak szentelhetem? Ha meg akarom tényleg csinálni, ha fontos annyira, hogy időt, energiát szánjak rá, ha hajlandó vagyok változtatni a hozzáállásomon - akkor miért nem teszem ezt? Szóval, követni fogom a saját tanácsomat. Befejeztem azt a munkát, amit már nagyon le kellett adnom, a többihez pedig eleve így fogok hozzá.
Elsőként Cleot rajzolom újra. Az idő- és energiahiány mellett ez volt a másik ok, hogy nem rajzoltam: nem tetszett Cleo, és úgy éreztem, képtelen vagyok jobban megcsinálni. Ma nekiálltam és úgy tűnik, az lesz a legjobb, ha megpróbálok visszatérni az eredeti arc jellegéhez, mégiscsak azt érzem mind közül a legigazibbnak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése