arckifejezések

Felmerült már többször beszélgetésekben-levelezésben - amikből szívesen idéznék mert tanulságosak, de naná, hogy pont most nem találom őket, pedig jelentős időt elizéltem a kereséssel) -, hogy önazonos arcokat bizony nem teljesen egyszerű (khm) rajzolni, amíg bele nem jön az ember egy-egy karakterbe. A következőnél meg kezdődik minden előlröl. Ismét karakterlapokkal küzdök, úgyhogy a dolog persze aktuális.
Hogyan lehetne ezt megkönnyíteni? Mi kellhet ahhoz, hogy az ember olyan figurát rajzoljon, aki aztán végig hasonlít saját magára? Szerintem elsősorban átgondoltság. Ilyen szempontból könnyebb dolgom van, mivel már a játék elején kitaláltuk, melyik szereplő hogyan néz ki, bár lefordítani képi szintre nekem kell. Legyen ott fejben, hogy milyen magas a többiekhez képest, milyen a testalkata, az orra formája, milyen a szája, amikor mosolyog... Másképp mosolyog, ha nyílt személyiség vagy ha zárkózott, másképpen ha húsosak az ajkai vagy ha keskenyek, ésatöbbi. Vagy például Scott McCloud nagy hangsúlyt fektet az egyedi, jól azonosítható formájú szemekre:


A karakterlap persze az első számú segítség, mert nem kell fejben tartani mindezt, rögzíteni lehet rajta és bármikor visszamenni és megnézni.
Aztán a melós megközelítés: fotók és hacsak lehet, élő emberek tanulmányozása és lerajzolása. A fotóreferencia nagy jóság, nem fárad el és mindig ráér. Laurence Fishburne ilyen szempontból nem rossz döntés, hiszen millió kép található róla a neten. Más kérdés, hogy szinte mindegyiken szemből vagy félprofilból van, és a kamerába néz. Alulról, az álla irányából például egyetlen kép sem ábrázolja (ez a beállítás nagy mumusom...). Fényképek helyett néha ősrégi, több éves alakrajzok jutnak eszembe, amiket élő modell után rajzoltam anno, azokat kotrom elő és nézem meg. Még jobb választás az ember környezetéből valaki, a vonásait ugyan át kell alakítani, karakterre szabni, de kvázi bármikor elérhető és tanulmányozható (noha rendkívül rövid ideig, már ha olyan ismerőseid vannak, mint nekem). Pont egy Marco atya-rajzhoz a férjem arcát "használtam", mondanom sem kell, köze nincs Mr Fishburne-höz :) És persze a tükör, nagy barátunk. Egyébként néha a tükör semmit nem old meg, üllőállú bősz tekintetű cowboyokat például nehezen ábrázolok a saját arcom segítségével. Az ilyen esetekre találták ki az "arckifejezés katalógust", ahol összegyűjtve lehet megtekinteni rengeteg fotót különböző rendű és rangú, korú és külsejű emberekről, amint épp szemérmetlenül grimaszolnak! Például ez egy ilyen könyv.
Aztán vannak a tutorialok. Megintcsak Scott McCloud, aki zseniálisan magyarázza el a Képregény mestersége című könyvében, hogyan alakulnak ki az arckifejezések:


És persze az interneten fellelhető rengeteg tutorial, manga-superhero-cartoon-stb. stílusban. Ezt például a Lackadaisy szerzője készítette. Neki nehezebb - vagy könnyebb? nézőpont kérdése - dolga van, mert az egészet "el kell macskásítania". De nem csak álló, hanem mozgóképes verzióban is vannak cuccok, például ez, ami egészen használható. Ez pedig bár egyetlen hang nélkül, de igen szemléletesen mutatja, hogyan változnak az arckifejezés hatására az arc arányai, például a szemek szemöldöktől való távolsága, és hasonlók.
Észrevétlenül átcsúsztam egy másik témába, megfigyeltétek? Szerintem ugyanis az arckifejezések nem elválaszthatók a karakter önazonosságától. Egy neutrális, érzelmektől mentes arcot sokkal könnyebb mindig ugyanolyannak rajzolni, még ha netán más szögből is látjuk, anatómia és némi perspektíva ismerete megoldja a dolgot ( - írom ezt olyan könnyedséggel, amivel ábrázolni viszont mindezt nem tudom :). Tehát, az igazi kihívás szerintem az, hogy amikor valamilyen érzelem látszik a szereplőn, akkor is ő maradjon.